„Dokumentálni akartam egy történelmi jelentőségű pert” – Hajdú Eszter filmrendező a romagyilkosságokról

Milyen kapcsolatot tudtál kialakítani az áldozatok hozzátartozóival a tárgyalás alatt?

A tárgyalás három éve alatt közeli és napi kapcsolatban voltam az áldozatokkal, akiket lövések értek, és a meggyilkolt áldozatok hozzátartozóival is. Intenzív időszak volt ez, sokat beszélgettünk, sokat segítettek nekem, remélem, én is tudtam időnként támaszt nyújtani. Teljesen őszintén, nyíltan fordultak felém, nekik is fontos volt, hogy film készüljön a tragédiájukból. Azt gondolták, kell, hogy a társadalom szembesüljön azzal a tragédiával, ami velük történt. Az életük ma is borzasztó nehéz, az üldözöttség, a félelem sem múlt el, a gyász pedig örök.

Résztvevők mécsest gyújtanak a tatárszentgyörgyi romagyilkosság ötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, a Mátyás téren 2014. február 23-án. A tatárszentgyörgyi gyilkosság része volt a hat halálos áldozattal járt romák elleni támadássorozatnak – MTI Fotó: Soós Lajos

Neked miért volt annyira fontos, hogy ez a film elkészüljön?

Dokumentálni akartam egy történelmi jelentőségű pert, a lehető legalaposabban bemutatva az ügy szereplőit, a felhalmozott és feldolgozhatatlan traumát. Az, hogy a filmből egyértelműen kiderült, hogy az elkövetők mögött milyen komoly rasszista társadalmi erő áll, és ebben az orvostársadalomtól kezdve a rendőrökön át sokan felsorakoznak, azt nem lehetett nem bemutatni, hazugság lett volna nem beszélni róla. Fontosnak tartottam, hogy mindezt megismerje a közönség, és fennmaradjon az utókornak. Miután a tárgyalási napok többségén a nézőtéren csak mi ültünk a stábommal, különösen nagy felelősségnek éreztem ezt. Végül több mint kétezer óra nyersanyagból raktuk össze a közel kétórás filmet.

Mennyire volt nehéz kívül maradni, hogy a film saját maga küldjön üzenetet, és ne a te gondolataidat, érzéseidet közvetítse? Cél volt ez?

Egy film mindig közvetíti a rendező gondolatait és érzéseit, ez máshogy elképzelhetetlen lenne. Ennél a filmnél az események száraz, tényekre koncentráló bemutatása azonban bőven elég volt ahhoz, hogy a film szívfacsaróan érzelmes legyen. Amikor roma emberekre vadásznak a gyilkosok, és egymás után megölik őket, nem kell semmit magyarázni. Amikor a magára maradt nagymama – akinek lelőtték a fiát és az unokáját is – beszél a bíróság előtt, nincs szükség filmes eszközökkel erősíteni az érzelmi hatást.

Mi volt az, ami téged személy szerint a leginkább megrázott?

Az egész tárgyalássorozat drámai volt, három éven keresztül. Igyekeztem érzelmileg kívül maradni a helyzeten, és csak szakmai szempontból jelen lenni. Ez nem sikerült mindig, több esetben sírtam a forgatások alatt. Amikor egy édesanyát kérdezgetnek órákon keresztül a bíróságon annak részleteiről, hogy hogyan gyilkolták meg az ötéves kisfiát és huszonéves férjét, vagy egy fiatal lányt arról, hogy hogyan lőtték szét a mellette alvó édesanyját, nem tudtam érzelmileg kívül maradni. Nagyon megviselt, de a feldolgozhatatlan és elviselhetetlen fájdalom azokat érte, akik ellen ez a gyilkosságsorozat irányult. Emellett az egész roma közösség elszenvedője a történteknek.

Mit gondolsz, hogyan történhet meg az, hogy valaki egy ideológiát elég erősnek érez ahhoz, hogy sorozatgyilkosságra érezze magát feljogosítva, de nem elég erős a hatása ahhoz, hogy a bíróság előtt felelve azt felvállalja? Gyávaság?

Szó szerint ez a dilemma foglalkoztatott engem is éveken keresztül. Hiszen a gyilkosok hittek abban, amit elkövettek, büszkék voltak rasszista cselekedeteikre. Számomra még mindig megdöbbentő, hogy a büszke rasszista meggyőződéssel rendelkező gyilkosok miért nem élvezték ki a reflektorfényt, és miért nem beszéltek a bíróságon nyíltan a tetteikről. Dr. Csonka Árpád, az áldozatok ügyvédje azzal magyarázta ezt nekem, hogy ez a bírósági eljárás is csak egy kihívás volt a vádlottaknak, hogy „át tudják-e verni” az igazságszolgáltatást, és győztesen tudnak -e kikerülni ebből az ügyből.

A bíróság által említett nyomozati tévedések azt sugallják, hogy a nyomozásban részt vevő emberek is az ügy rasszista vonását erősítették, ami által az áldozatok jogai sérültek.

Megmagyarázhatatlan rendőri, orvosi, tűzszakértői és egyéb hibák történtek akkor, amikor nyomozás indult az ügyben. Nehéz másra gondolni, mint hogy ezek a tévedések ha nem is direkt, szándékkal, de nemtörődömségből történtek.

Miszori László, a bírói tanács elnöke – MTI Fotó: Mohai Balázs

Miszori László, a bíró megosztó személyiség különleges stílusával. Benned milyen hatást keltett?

A bíró egy végtelenül profi szakember. A forgatások elején nehezen viseltem kemény stílusát, olykor az áldozatokkal is durván beszélt. Nem empátiára törekedett, hanem arra, hogy végigvigye az ügyet, és ítéletet hirdethessen. Hatalmas munkát végzett, teljes erejével küzdött az igazság kiderítéséért. Sok esetben ő végezte el a nyomozati munkát is, pótolta a rendőrségi eljárás során keletkezett hiányosságokat. Valószínűleg, ha nem ő lett volna az ügy bírója, nem született volna ítélet három év után sem.

Volt egy érdekes mondata, amikor összekevert két embert „skinhead” mivoltjuk miatt. Így fogalmazott: „Majdnem egyformák” – súlyos és elgondolkodtató mondata volt a filmnek, hiszen a romákat szokta érni az az általánosítás, hogy mindegyiküket egy kalap alá veszik.

A skinheadek vállaltan majdnem egyformák, hiszen az életüket ugyanaz az ideológia, a náci ideológia szervezi, ez alakítja a világképüket. Romák esetében értelmezhetetlen, hogy egyformák lennének, hiszen a származástól, attól, hogy ki minek születik, nem alakul ki világnézet.

Elvezetik a vádlottakat – MTI Fotó: Kovács Tamás

Megdöbbentő volt, hogy minden egyes megszólaló, aki a vádlottak közül került ki vagy mellettük szólalt fel, teljesen természetes tényként kezelte, és így is említette, hogy a vádlottak által vallott rasszista nézetek a nagy többség véleményét tükrözik.

Ez számomra is megdöbbentő volt, valószínűleg a naivitásom még mindig nem múlt el teljesen.

Te mennyire látod ma élőnek a rasszizmust?

Sajnos nagyon erős a társadalmunkban. Ha egy országban érzéketlenség és ellenszenv az irányadó a kisebbségek, a másság iránt, azt minden kisebbségi közösség megsínyli – hosszú távon pedig az egész ország is. 

Milyen élmények kísértek a film bemutatóin szerte a világon?

A filmet bárki megérti, aki megnézni. Nagyon sok megható élményem volt a vetítések utáni beszélgetéseken. Sokan sírtak, volt több olyan eset is, amikor felállt valaki a vetítés után, és azt mondta, hogy borzasztóan szégyelli magát, mert ő egy olyan rasszista családból és közegből jött, hogy sosem gondolt bele, mit élhettek át, mit élnek át Magyarországon a cigányok. Támadás, fenyegetés nem ért a film miatt. Illetve a jobboldali politika részéről volt támadás, de túllendültünk rajta.

Volt-e a filmet kísérő vitákban olyan, ami nagyon elgondolkodtatott?

Berlinben a magyar kormánypárt politikusai jöttek el a vetítésre, és mondták el a véleményüket a film után. Az megdöbbentő volt. Megjegyezték például, hogy milyen értelmesen beszélő cigány emberek is vannak, illetve semmi másról nem beszéltek, mint hogy a mostani kormány mennyit tett a romák integrációjáért. Ez természetesen lehet a politikai propaganda része, de egy ilyen film után ezt előadni a német közönség számára… ez őszintén megdöbbentett. A berlini közönség nem is hagyta annyiban a dolgot.

Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott ügyvédje (középen) védőbeszédet mond 2013. május 24-én – MTI Fotó: Kovács Tamás

Mennyire változtatta meg életedet egy ilyen film elkészítése?

Miután az Ítélet Magyarországon elkészült, nagyon nagy utat járt be. Több mint 40 országban voltunk vele, tizenegy országban sugározták tévében, és tizenkilenc nemzetközi díjat nyert. Most a Hungary 2018 – Behind the scenes of democracy (Magyarország 2018 – A demokrácia színfalai mögött) című filmemmel járom a fesztiválokat, 2018 novemberében volt a világpremierje az IDFA-n Amszterdamban.  Ez a film a 2018-as magyarországi politikai választásokról szól, a politikai kampányt két oldalról követtük végig. Emellett készül a Barta Tamás, a legendás rockgitáros életéről szóló filmem a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és további terveim is vannak, illetve fejlesztünk újabb projektet, de azokról még korai beszélni.

Mi a véleményed arról a hírről, hogy a tatárszentgyörgyi önkormányzat (a falu, ahol apa és kisfia halt meg – a szerk.) nem tartott igényt az áldozatok tiszteletére készült szoborra?

Nem tájékozódtam erről az esetről, de ha az önkormányzat valóban azzal érvelt, hogy el akarják felejteni a gyilkosságokat, az nem elfogadható vélemény. Elsősorban a meggyilkoltak családtagjait kellett volna megkérdezni, hogy ők szeretnék-e ezeket a szobrokat, és ha igen, akkor fel kellett volna állítani őket.

A Nők Lapja Café olvasói most 1000 ingyen letöltési lehetőséget kaptak a rendezőtől. ITT nézheted meg az alkotást birosag100 kód beírásával.