Tóth Gabi nem lázadó, Pirner Alma nem píszí, Jacksonnal meg nem tudjuk, mi a helyzet

Nem kezdődött valami jól ez a hét. Már pénteken is keresték azt a hatéves kislányt, aki Szekszárdon tűnt el, végül a közeli patakmederben, holtan találták meg (úgy tűnik, saját unokatestvére ölte meg). Kollégánk oda is utazott, és sikerült beszélnie a kislány családjával. Szintén brutális eset történt Nádudvaron, ahol tinilányok megvertek, megaláztak egy tizenhat éves lányt, és erről videót is készítettek. Azóta az elkövetőket kihallgatták. Ilyenkor mindig az jut eszembe, vajon hány száz hasonló eset történik, amiről nem készül videó…? Újabb állomásához érkezett Makai Viktória ultrafutó ügye is. Ő az, akivel tavaly ősszel, egyik esti edzésén erőszakoskodott egy férfi. Most megvolt az első tárgyalás, ahol a sportoló azt mondta: „Próbálok neki megbocsátani”.

Eközben a világ a mozitermekben szörnyülködik. Épp csak bemutatták a Neverland elhagyása című dokumentumfilmet, de sokan már most sem képesek meghallgatni Michael Jackson számait, és van olyan rádióadó, amelyik nem is játssza le azokat. Persze kérdés, mi az, ami újdonságnak számít, amit eddig nem tudtunk az énekesről. Mert hát igaz, hogy a filmben most először részletezik felnőtt férfiak, hogy annak idején, gyerekkorukban Jackson szexuálisan inzultálta őket, ám azt mindig is tudtuk, hogy az énekes a legszívesebben kisfiúkkal barátkozott – ami még akkor sem hangzik túl egészségesen, ha netán komolyabb dolog nem történt köztük. Mindenesetre Kránicz Bence kollégánk feltette a jogos kérdést:

Ha Michael Jackson pedofil volt, attól még szabad hallgatni a lemezeit?

Michael Jackson-kiállítás Párizsban (fotó: Sabine Glaubitz/dpa)

A válasz a cikkben. Annyit mindenesetre elmondhatunk, hogy Bence azt javasolja, ne kövessük el azt a hibát, mint az említett gyerekek szülei: ne tegyünk egyenlőségjelet a sztár és a magánember közé. „Úgy gondolom, hogy tízéves fiúcskáknak a helye az iskolában és a családjukban van, és nem öregedő popsztárok ágyában. És ez inkább a szülők bűne, mint egy beteg, magányos, aberrált emberé. Függetlenül attól, hogy egyébként a sok száz együtt töltött éjszaka során aludtak, vagy mást is csináltak” – mondja ki sokak véleményét Lillaréka nevű olvasónk.

Azért természetesen jó dolgok is történtek a héten. Nobel-békedíjra jelöltek például egy tizenhat éves, svéd környezetvédő lányt, aki iskola helyett minden pénteken a stockholmi parlament elé vonul, hogy azt követelje: a döntéshozók foglalkozzanak komolyabban a klímaváltozás káros hatásaival. Greta Thunberg sokak példaképe lett, egy demonstrációban például sok ország diákjai egyszerre követték a példáját.

„Bemegyek egy férfiakkal teli terembe, és megnézem, ki lesz ma a jobb” – Pirner Almával beszélgettünk

Alma és Tamás – Fotó: Neményi Márton

Míg a svéd kislányt a klímaváltozás zavarja, addig Pirner Alma rúdtáncost a „píszíképmutatás”. Fencsik Tamás találkozott vele. Interjújából kiderül, hogy Alma hiába ment férjhez, lett édesanya, és vezet iskolát, nem tud szabadulni a bélyegtől, amit felnőttfilmes múltja jelent, még akkor sem, ha mindössze tizenkilenc éves volt a forgatásokkor, és az egész csak néhány hónapig tartott. „Valóban, én is csináltam tizenévesen baromságot: otthagytam a biztos állásomat egy szezonmunkáért, hogy többet keressek. A pornózás valahogy eszembe sem jutott, és szerintem ez a normális. Pirner magyarázhat, amit akar, ha neki ez opcióként egyáltalán szóba jött, akkor szégyellheti magát!” – fogalmaz egy kommentelőnk, és ez még az idézhetőbb vélemények közül való. Pedig Pirner Alma sem tölti minden idejét a rúd körül: főz, bevásárol, gyereket nevel, és még mesél is minderről nekünk.

Tóth Gabi: „Sokan nem akartak boldognak látni”

Vivi és Gabi – Fotó: Neményi Márton

Úgy látszik, mindegy, hogy Magyarországon mitől válik ismertté valaki, az előítéletek mindenképp sújtani fogják. Tóth Gabi például a lázadó csaj képétől nem tud megszabadulni. Pedig: „átlagos emberként írnám le magam” – mondta Bencze Viviennek. Milyen szerinte a nagybetűs nő, illetve gondolkodik-e családbővítésben – erről is beszélt az interjúban Tóth Vera. 

Így neveli látó kisfiát Szilvia és Zsolt, a vak házaspár

–  Nézd, terhes! És még vak is! – idéz Szilvia egy (méltán) ismeretlen járókelőt. Ő és párja, Zsolt úgy vállaltak gyermeket, hogy alig látnak: mindössze 3-8%-ban. Kisfiuk már három és fél éves, és igazán jól van annak ellenére, hogy sokan féltették őt saját szüleitől, egyszerűen nem tekintették Szilviáékat kompetensnek. Ti azonban mellettük szavaztatok: több mint ezerhétszázan osztottátok meg rendhagyó családi videónkat.

Ám nem kell ekkora hátránnyal (?) indulni ahhoz, hogy az ember azt gondolja, lemarad a Nagy Versenyben. Tanárok mesélték nekünk, hogy bár az iskolakezdés előtt minden szülő azt szeretné, ha gyermekét nem terhelnék túl, már az első félév végén szinte követelik, hogy legyen több a házi feladat. Különösen igaz ez az alternatív oktatási intézményt választók esetében: ők hajlamosak megijedni attól, hogy a hagyományos iskolában hamarabb tanulnak meg olvasni a gyerekek, mint az ő utódaik. A tételmondat így hangzik:

Minden szülő Vekerdy-rajongó, amíg iskolás nem lesz a gyereke

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

„A gyermekem egy alternatív módszerű kísérleti osztályban kezdte. Nagyon tetszett minden. De a gyengébb gyerekek szülei követelték, hogy szüntessék meg ezt. Nekik szükségük volt arra a biztos tudatra, hogy a gyerek minimum kettes lesz. Ők győztek” – bizonyítja csínomjankó kommentje, hogy cikkünk valós problémára talált rá. „Amíg ki nem találják az egyénre szabott iskolát, mindig lesznek ilyen problémák” – teszi hozzá Fónagy Béla.

Pedig az igazi hátrányok nem itt kezdődnek. Hanem például ott, ha valaki azért nem jut el egyetemre, mert nem talál hozzá akadálymentes kollégiumot.

„Ha egyszer feljutottam a lift nélküli tanszékre, csak akkor hoztak le, ha vége volt a tanításnak” – így végezhet egyetemet egy kerekesszékes lány

Molnár Zóra a CEU épülete előtt (fotó: Hernád Géza)

Sorstársai között van, aki azért utazott haza egy év után, mert nem bírta, hogy huszonévesként egy szociális otthonban kell élnie – csupán a lépcsők miatt. Kertész Anna interjúalanyának, Zórának többször is szerencséje volt, és sokan segítették, csakis ezért sikerült lediplomáznia és nyelvvizsgát szereznie.

Rengetegen olvastátok azt a cikkünket is a héten, amelyikben egy gyógytornász mesél a munkájáról.

„Nem akartam anyám korú pácienseket figyelmeztetni, hogy húzzanak már bugyit” – megszólal a gyógytornász

Fotó: AMELIE-BENOIST / BSIP

„Mintha rangjelzés nélküli katonák lettünk volna, nem is közlegények, nem is tisztek. Laikusok és munkatársak számára egyaránt. Hogy értsd: a betegek vagy nővérkének szólítottak, vagy doktornőnek” – meséli Anikó Szerekes P. Mónika anyagában.

De ha választanom kellene, hogy melyik volt a legjobb történet a héten, akkor talán a női átmeneti szálló nőnapját mondanám.

„Már nem várom el, hogy udvaroljanak” – nőnap az Oltalom József nádor téri átmeneti szállóján

Egy csokor nárcisz – fotó: Bankó Gábor

Az Oltalom Karitatív Egyesület ebből az alkalomból fodrászokat és kozmetikusokat hívott meg a József nádor téri intézményébe, hogy az ott élő nők is megtapasztalhassák, milyen az, amikor profik veszik kezelésbe őket. Hatvanan élnek itt, és jó néhányuknak nem mindennapi élményben volt részük, ami Dávid Imre és Bankó Gábor kollégánkról is elmondható. „Micsoda tiptop lett a bordó felsős néni a smink után! Senki meg nem mondaná, hogy az utcán él” – adott szép ellenpontot a cikk címének egy igazán empatikus olvasónk.

Klassz, hogy ennyien olvastatok minket most is, hajrá, jövő hét!