Aktuális

Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik verekedő tinilány

Elismerte, hogy ő volt az egyik bántalmazó, és vállalja a következményeket.

Videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány, aki társával még februárban brutálisan megvert és megszégyenített egy 16 éves diáklányt Nádudvaron – számolt be az RTL Klub.

Mint azt megírtuk, ütötték, rúgták, a fejére tapostak, szidalmazták a vérző orrú lányt, még a cipőjüket is megcsókoltatták vele. Hogy elkerülje a további verést, a rémült lány arra is hajlandó volt, hogy a kutyájuknak nevezze magát. 

Úgy megverték, hogy kórházba került, az arca feldagadt, a lába több helyen is zúzódott. Állítólag azért kötöttek bele, mert azt hitték, meg akarja verni őket.

Én vagyok az egyik elkövető, aki bántalmazta azt a lányt (…) Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni. Nyilván ez nem mentség arra, amit tettem, és vállalom a következményeket

– mondta a videóban az egyik támadó, aki azt is elárulta, hogy ittak aznap este.

Az erőszakoskodó lány édesanyja arról számolt be, hogy mióta kitudódott a verekedés, félelemben élnek. Fenyegetéseket kapnak, betörték az ablakukat, leszakították a postaládájukat. Ezért iskolát váltanak, és minél hamarabb elköltöznek a településről. De segíteni szeretnének a megvert lánynak is.

A bántalmazott tinédzser egy éve vesztette el az édesanyját, azóta a nagymamája neveli. Az asszony nem elégszik meg a bocsánatkéréssel. Szeretné, ha felelősségre vonnák a támadókat.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

(Illusztráció: Istockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top