Aktuális

Tízéves gyereke is végignézte, ahogy megöli a feleségét, majd kiugrik az ablakon

Az aradi férfi több tucat késszúrással végzett 38 éves feleségével. A kilencedik emeletről vetette magát a mélybe.

Nyomozást indított az aradi rendőrség egy férfi ügyében, aki hétfőre virradóan, valószínűleg 10 éves gyereke jelenlétében, több késszúrással megölte a feleségét, majd kivetette magát kilencedik emeleti lakásának ablakából – írja az Agerpres híre alapján a Maszol.ro.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / E. Várkonyi Péter)

A hatóságokat a 112-es segélyhívó számon értesítették. A rendőrség a lakásban megtalálta a 38 éves nő holttestét, amelyen csaknem 30 késszúrást ejtettek; a férfi holttestét a panelház mellett találták meg.

Román sajtóhírek szerint a tragédia a Pécskai (hivatalos nevén Aurel Vlaicu út menti) lakónegyed egyik tömbházában történt. Az első vizsgálatok szerint a negyvenéves férfi féltékenységből ölt.

A lakásban mindvégig ott volt a pár tízéves gyereke, akit most szakemberek vettek gondozásba. A rendőrség minősített emberölés gyanújával nyomoz, a helyszíni szemle után kihallgatják a szomszédokat is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top