Aktuális

Élő lárvát szedtek ki egy győri orvos hátából

Mexikóban és Belize-ben nyaralt, rovar lárvája fejlődött ki a testében.

A mexikói és belize-i kaland sokkoló véget ért dr. Várhegyi Csaba és Borsos Katalin számára. A győri gyermekorvos egy élősködővel a hátában érkezett haza Közép-Amerikából, a kifejlett lárvát Katalin húzta ki párja hátából – írja a kisalföld.hu.

A hazatérés után vörös duzzanat keletkezett a férfi hátán. A mosonmagyaróvári kórházban dolgozó orvos – aki a helyi őserdőben nappali és éjszakai túrákon vett részt, valamint mérgespók és levélvágó hangya is megcsípte – elment bőrgyógyász kollégájához, aki a tályogot kitisztította. Ennek ellenére a seb nem gyógyult, sőt egyre csúnyább lett. Egy zuhanyozás után azt vette észre Katalin, hogy valami mozog a bőr alatt. Csipeszt ragadott és megfogta azt a valamit, majd kihúzta, közben pedig fotózta és videózta is a történteket.

Kiderült, egy rovar lárvája, úgynevezett emberbagócs fejlődött a bőr alatt az orvos testében.

Katalinék a kihúzott emberbagócsot formalinba tették – azzal a szándékkal, hogy az orvos Mosonmagyaróváron előadást tartson erről a kollégáknak.

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top