Aktuális

Abszurd: bomba miatt nem tudja eltemetni édesanyját egy miskolci nő

Egy bomba miatt nem tudja eltemetni elhunyt édesanyját Stos Béláné. A gyászoló nő hetek óta próbálja elintézni, hogy hatástalanítsák a robbanószerkezetet, eddig nem járt sikerrel – írja a Blikk.

Stos Béláné nem akart hinni a fülének, amikor a diósgyőri temetőben az ügyintéző közölte vele: édesanyját nem tudják végső nyugalomba helyezni, mert ahol édesapja 2004 óta nyugszik, egy bomba van.

„Apukám szertartása rendben lezajlott. Anyukám nem sokkal később gyönyörű márvány fedlapot csináltatott. Hosszú évekig sejtésünk sem volt arról, hogy mit rejt a sír, amit ápolunk, gondozunk. Sajnos idén januárban meghalt az anyukám is. Kimentem a temetőbe, hogy megbeszéljem a búcsúztatást, amikor közölte az ügyintéző, hogy a sírban több méter mélyen egy bomba van” – mondta a miskolci nő, aki hiába próbálja intézni hetek óta, hogy hatástalanítsák a bombát, nem jár sikerrel.

miskolc, temetes, bomba

A lap úgy tudja, hogy a sírásók már 2004-ben észrevették a robbanótestet, ám a temető vezetése úgy döntött, nem vetetik ki a földből, hanem mellé temetik a nő édesapját, de a családot erről nem tájékoztatták.

„Nem tudom, mitévő legyek: bárhova fordulok segítségért, a hivatalok egymásra mutogatnak. Írtam már az önkormányzatnak, a tűzoltóságnak de még a Honvédelmi Minisztériumnak is. A tűzszerészek, napidíja több mint 300 ezer! Nekem nincs ennyi pénzem. Nem temethetjük el anyut, csak akkor, ha hatástalaníttatjuk a bombát” – mondta megtört nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top