Aktuális

Már egyetlen vércseppből kimutatható a mellrák

Német kutatók dolgozták ki az új, gyors és kíméletes vizsgálatot.

Új, gyors és kíméletes vérvizsgálatot dolgoztak ki a Heidelbergi Egyetem klinikájának kutatói a mellrák diagnózisához: csak néhány milliliter vér szükséges ahhoz, hogy az új eljárással kimutassák azokat a jelzőanyagokat, biomarkereket, amelyek a rák jelenlétét jelzik.

A tesztet már ebben az évben elkezdhetik széles körben használni – jelentették be a kutatók csütörtökön. Az új vérvizsgálat 75 százalékos pontossággal mutatta ki a tumort egy 500 mellrákos betegből álló csoportnál.

A Német Rákkutató Központ szóvivője ugyanakkor kétségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban: szerinte spekuláció lenne bármilyen kommentár, amíg komoly tudományos lapban meg nem jelenik a tanulmány.

Tanja Fehm, a Düsseldorfi Egyetem női klinikájának igazgatója elmondta, hogy a hír izgalmas, de több időre lesz szükség, amíg az új vizsgálatot rutinszerűen alkalmazhatják, mivel „sok kérdésre még nincs világos válasz”.

Christof Sohn, a Heidelbergi Egyetemi Klinika egy kutatója a Bild napilapnak elmondta, hogy a teszt korai figyelmeztetés lehet, melynek alapján a pácienst további vizsgálatokra lehet küldeni. Az új vérvizsgálat korábban ismerheti fel a rákot és olcsóbb, mint a képalkotó eljárások, mint a mammográfia.

A német szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint 2016-ban a mellrák volt a nők körében a leggyakoribb daganatos halálozási ok az országban, 18.570 áldozatot követelt.

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top