Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Nem gyilkos a nő, aki halálra rázta a csecsemőjét

Jogerősen hét év börtönre ítélték N. Mariettát, amiért nem tudott uralkodni magán, és két évvel ezelőtt többször megütötte, majd megrázta a hét hónapos Kendrát, aki belehalt a sérüléseibe.

Egy szülőnek a legnagyobb büntetés, ha elveszíti a gyerekét – tartjuk. Vajon akkor is így van ez, ha maga okozta a halálát, még ha nem is szándékosan?

Azt a tényt, hogy a vádlott saját magának okozta a legnagyobb lelki terhet, a törvényszék enyhítő körülményként értékelte, míg az ügyész súlyosbító tényezőként. A végső döntésnél végül az utóbbival értettek egyet, így N. Marietta hét évet kapott azért, mert nem bírta tovább a gyereksírást 2016 októberében.

Lehet, hogy egykor az ő sírásával volt így valaki, mert – ahogy mondani szokás – nem volt könnyű gyerekkora. És később sem lett szebb a világ.

Sivár, örömtelen életút rajzolódik ki előttünk

– írja a Kisalföld.hu újságírója, aki ott volt a tárgyalásokon.

Tőle tudjuk, hogy Marietta mélyszegénységben nőtt fel alkoholista szülők, mentális problémákkal küzdő anya mellett egy Borsod megyei faluban. Később Gyulán élt, született egy kisfia, akit a nővére nevelt. Egyszer elvetélt, mert az élettársa megverte. Svájcban szexmunkásként próbált boldogulni, de teherbe esett, a szülése után a méhét el kellett távolítani. Hazajött a kislányával – kilátások és pénz nélkül.

A tanúk azt mondják, szerette a babáját, szépen gondozta, és mindig rendet tartott körülötte, de a stresszhelyzeteket nem tudta kezelni.

Egy fertőendrédi férfi fogadta be, az ő házában történt a tragédia is nem sokkal később. Nem volt túlságosan nyugodt hely ez egy kisbabának – több albérlő is lakott itt, mellette jöttek-mentek az ismerősök, barátok. A nő nyugtatókat és antidepresszánsokat szedett, és az idegei nehezen bírták, amikor a kis Kendra sírt. Azon az októberi napon annyira, hogy délutánra már nyolc darabot is beszedett egy erős gyógyszerből.

A kislány etetés közben nyűgös volt, nem hagyta abba a sírást. A nő megütötte háromszor, majd megrázta. A kicsi nem mozdult többé. Marietta lefektette a szőnyegre hason, így találta meg a hazatérő élettársa, aki azonnal hívta a mentőket, de az újraélesztési kísérletek sikertelenek voltak.

A férfi sírt, az anya a semmibe révedve ült az ágyon, az orvos kérdéseire nem válaszolt – áll a vádiratban.

A tárgyalásokon a nő sokszor zokogott. Ártatlannak vallotta magát, azt mondja, ő ilyet nem követhetett el, és fáj neki, hogy gyilkosnak tartják. Az ítélőtábla és a Győri Törvényszék határozata sem ezt mondja ki egyébként. Azt bizonyítottnak látták, hogy ő okozta a baba halálát, de úgy vélik, nem akarta megölni őt, ezért halált okozó testi sértésért kell felelnie (felmentését nem kérte). Mivel csaknem két és fél éve van letartóztatásban, még ugyanennyi idő, és szabadulhat jó magaviselet esetén.

Lassan két és fél éve bezárva Forrás: kisalfold.hu / H. Baranyai Edina

Gyerekként Marietta az édesanyjához kötődött – írja a kisalföld.hu, és beszámolnak a tárgyalóteremben elhangzott párbeszédről is:

Bírói kérdés: „Az édesanyjuk most is otthonban van, ugye?” Pár másodperc után egy rokon azt válaszolta: „Anyu sajnos január 21-én meghalt.” A teremben feltört a zokogás, Marietta vigasztalhatatlanul sírt. A bíró halkan, meglepetten fordult a tanú felé. „Most tudta meg?” – mutatott a nő felé. A tanú bólintott.

A tárgyalás legvégén egyszer csak azt kérdezte a bíró:

Mondja, meglátogatta magát valaki a börtönben 2016. október nyolcadika óta?

Marietta némán rázta a fejét, és a padlót nézte. 

Címlap

top