Aktuális

Levágta az ujját egy gép, mire a főnöke adott egy húszezrest, és megkérte hogy ne problémázzon

Egy ilyen súlyos munkahelyi balesetnél komoly kártérítési felelőssége van a munkáltatónak.

Lakatos Ferenc január 8-án éppen egy zsák cementet rakott a betonozó gépbe egy belvárosi építkezésen, amikor megcsúszott, és a szerkezet bekapta a kezét. Az egyik ujját azonnal levágta a gép, de két másik ujja is súlyosan megroncsolódott – számolt be róla az RTL Klub.

A férfi szólt a főnökének, aki azonnal kórházba vitte őt. Három óra múlva megműtötték, de hiába: a gyűrűsujját már ekkor elveszítette, a héten pedig a most még bekötözött mutató- és középső ujját is amputálni kell.

A műtét másnapján a férfi főnöke bement a kórházba, adott 20 ezer forintot a férfi párjának, azzal, hogy „ne csináljanak semmi bajt”. A férfi az azóta eltelt időszakban nem tudott dolgozni, jelenleg egy barátja segíti ki. A főnök később neki is elmondta, hogy mindent intéz, ne problémázzanak.

Azóta eltelt másfél hónap, és nem történt semmi előrelépés az ügyben, Lakatos így végül úgy döntött, hogy értesíti a rendőrséget és a munkabiztonsággal foglalkozó kormányhivatalt is a balesetről. Azóta mindkét hivatal vizsgálatot indított az ügyben.

Az RTL megkeresésére az építkezés fővállalkozója azt mondta, az ő munkatársukkal nem történt baleset, de a területen több alvállalkozó is dolgozik. A csatorna megkérdezett egy munkajogi ügyvédet is az ügyben, aki azt mondta, egy ilyen súlyos munkahelyi balesetnél komoly kártérítési felelőssége van a munkáltatónak.

Az RTL Klub riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top