Aktuális

Nem fogod elhinni, mit fogtak ki a szegedi horgásztóból

Az elképedt pecások csak a fejüket vakarták, amikor meglátták a Mississippiben őshonos lapátorrú tokot.

Lapátorrú tokot fogtak ki a szegedi Lencsés horgásztóból – írja a Délmagyar.hu. A különleges hal a Mississippiben őshonos, de ma már Kelet-Európában is telepítik tavakba, és a Dunában is megjelent.

„Szia! Gratulálok! De ez hogy….???” – írta egyik elképedt ismerőse Farkas István szegedi horgász fotója alatt a Facebookon. Többen azt hitték, átverésről van szó, pedig a kép valódi.

Fotó: Szűcs András

„Pontyoztunk aznap. Először azt hittem, hogy harcsát akasztottunk, olyan erővel húzott. Amikor közelebb ért, láttuk, hogy nem az. Aztán csak lestünk, hogy mégis mi lehet – mondja Farkas István, aki Gombos Attilával és Szűcs Andrással közösen horgászott december 26-án a szegedi Lencsés tavon. – Elfáradni elfáradt, de nem lehetett szákkal meríteni, a nagy orra miatt nem fért bele. Végül kézzel sikerült kiemelni. Nem a szájában volt a horog, mert nem a csalira kapott, csak beleakadt a szerelékbe. Azt hittük, valami mutáns vagy ez egy fölfújt játék, és valaki szórakozik velünk. Jó buli volt. Lefényképeztük, aztán visszaengedtük a vízbe, hadd menjen. 11 kilós.”

A szerencsés horgász, aki gyerekkora óta pecázik, persze, utánanézett, mi akadt a horgára. Mint kiderült, korábban két példányt telepítettek ebből a ritka halfajból a tóba, az egyik húszkilós korában elpusztult, a másikról pedig sokáig nem tudták, megvan-e még.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top