Aktuális

Két nőt is megtámadott a miskolci szatír

Szerencsére a rendőrök a személyleírás alapján gyorsan kézre kerítették 30 éves a támadót.

Gyorsan elfogták a rendőrök azt a férfit, aki vasárnap hajnalban két nőt is meg akart erőszakolni Miskolcon – írja az Index.

A járőrök a második helyszín közelében fogták el a miskolci B. Pált. A gyanúsított 2019. január 27-én 2 óra 45 perckor a Búza tér környékén, majd 4 óra körül a Csaba vezér utcán támadott meg egy-egy nőt – írja a Police.hu.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Vajda János)

A 30 éves B. Pál hátulról megragadta, majd leteperte a fiatal nőket, és a földön, bántalmazásuk közben megpróbálta az alsó ruházatukat letépni. Mindkét nő hevesen ellenállt, és segítségért kiabált, így a férfi végül mindkét helyszínről elmenekült.

A Csaba vezér utcában megtámadott nőtől kapott személyleírás alapján a járőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Az erőszakoskodó férfit a kihallgatása után a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették, és indítványozzák az ügyészségen előzetes letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top