Aktuális

Lehet, hogy kiejtették az ablakon a negyedikről lezuhant kistarcsai kislányt

Új szakértői véleményeket tettek közzé a halálos balesetről.

Továbbra is lezáratlan a háromévesen meghalt A. Panna ügye, aki 2017 májusában zuhant ki lakásuk ablakán, egy társasház negyedik emeletéről.

A nyomozásba bevont fizikus szakértő szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy az eddigi feltételezéssel ellentétben a kislány nem volt egyedül, amikor kimászott az ablakba. Valaki segíthetett neki, erre utal, hogy egy hároméves gyerek olyan magasra aligha tud felmászni egyedül, és az ablakot is más nyithatta ki – idézi a lány szüleinek ügyvédjét a Blikk.

A kép illusztráció

A lányra a baleset előtt a keresztanyja vigyázott, ő azonban állítja, már eljött a lakásból, amikor a baleset történt. A rendőrség hazugságvizsgálóval akarja ellenőrizni a nő vallomását, de az először elvégzett poligráfos vizsgálat eredménye nem használható. „Védencem rossz lelki állapotban volt a poligráfos vizsgálat során is. Fontos, hogy amikor az anya értesítette a balesetről, már messze járt a háztól. Ezt a telefonja adatai igazolják” – mondta a nő védője, dr. Varga Zoltán.

A. Panna vérében egy pohár sörnek vagy pár cent pálinkának megfelelő mennyiségű alkoholt találtak. A szülőket és a keresztanyát is kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjed.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top