Aktuális

A kerékbilincs helyett durvább módszerrel büntetik a szabálytalanul parkolókat

Tavaly 97 százalékkal csökkent a kerékbilincselések száma. Helyette elszállítják az autókat.

Szinte teljesen megszűnt a kerékbilincselés gyakorlata Budapesten. Míg 2017-ben még 2979 alkalommal szereltek fel kerékbilincset szabálytalanul parkoló autókra, addig 2018-ban már csak 84 alkalommal. Ez azt jelenti, hogy egyetlen év alatt 97 százalékkal csökkent a számuk – írja a Vezess.hu a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) adatai alapján.

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Nem arról van szó persze, hogy eltűntek a szabálytalankodók a fővárosból, csak a FÖRI más módon bünteti őket: elszállíttatják az autókat, ez a szabálytalankodóknak legalább kétszer annyiba kerül. A FÖRI paradigmaváltásról beszél:

Arra törekszünk, hogy a szabálytalanul várakozó járművek elszállításával a kialakult problémát – azaz a forgalmi zavart kiváltó állapotot – mielőbb megszüntessük, és ne konzerváljuk. Ennek a megközelítésnek a közvetlen és egyértelmű következménye, hogy a FÖRI kerékbilincselési tevékenysége lényegében minimálisra csökkent

– válaszolták a portál megkeresésére.

Míg a kerékbilincs eltávolítása 11.500 forintba került, addig az elszállíttatás költsége 20 ezer forint, ezen felül pedig további 1200 forint tárolási díjat kell fizetni minden egyes nap után. A bírságbevétel mégis csökkent 2018-ban: a tavalyelőtti 83,55 millió forinthoz képest tavaly 58,37 millióra esett. Mivel a FÖRI egy új, harmadik „lopóautót” is beszerzett, könnyen lehet, hogy 2019-ben növekedni fog a büntetésekből befolyó összeg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top