Aktuális

Kerekesszékest gázoltak halálra

Sötét ruhában volt a szerencsétlenül járt férfi, miközben az úttesten közlekedett.

Kerekesszékes férfit gázoltak halálra Eger külterületén, sem láthatósági mellény, sem világítás nem volt rajta – számolt be a Tények. A helyiek szerint gyakran járt a forgalmas, Tárkányi úton a hajléktalan férfi. Volt, hogy naponta többször is közlekedett azon az úton, ahol elütötték. Válságos állapotban találtak rá a kiérkező mentők, rögtön kórházba vitték – már a szállítás közben is újra kellett éleszteni –, de ott belehalt a sérüléseibe.

Zánkán pedig úton fekvő férfit gázolt halálra egy autós, azonnal megállt, és hívta a mentőket. Az elgázolt férfi egy közeli faluban lakott, azt még nem tudni, hogyan került az útra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top