Aktuális

Utasokkal teli busz ragadt a vasúti átjáróban, egy méteren múlt a halálos baleset

Egy méteren múlt, hogy a vonat nem kaszálta el, mondja egy szemtanú, aki szerint a piros villogó ellenére hajtott az átjáróba a sofőr, és nem ért ki a sorompózárás előtt. A Volán-társaság szerint viszont a sofőr nem hibázott.

Képünk illusztráció / MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Kisalföld idézi a busz mögött álló autós Facebook-bejegyzését:

Szerdán reggel 7 óra 10 perc körül voltam szemtanúja egy veszélyes esetnek. A Győrújbarát felől Győr irányába tartó autóbusz közvetlenül előttem haladt. A vasúti lámpa már piros volt (ez egyértelműen látszott), így én lassítottam is. A busz azonban ezt nem tette meg, az átjáróba behajtott, de amint az várható is volt, nem tudott teljesen áthaladni az előtte hosszan álló kocsisor miatt… A sorompók elindultak lefelé, de az alatta rostokoló busz miatt az egyik nem tudott lecsukódni. A busznak ütközött, majd kis erőlködés után letört. A busz hátulja így a sorompón túllógott a vonatsín felé. 

A férfi azt írja, hogy a vonat dudált, és nagy sebességgel áthaladt az átjárón, még szerencse, hogy a busz mögött haladt el.  

A lap beszélt egy édesanyával, akinek 15 éves fia is a buszon ült. Az asszony elmondta, hogy a történtek hallatán jobban megijedt, mint a gyereke. A fiú a busz hátsó feléből középre, a csuklóba ment, amikor látta, mi történik. A buszon szerinte nem tört ki pánik, de ők sem értik, hogy a sofőr miért hajtott a sínekre. A feltorlódott kocsisor sem lehet újdonság, ugyanúgy megszokott ez ilyenkor, mint az a helyzet, hogy ezen a buszjáraton rengetegen vannak. A helyiek „heringjáratnak” hívják.

Az idézett autós értesítette a rendőrséget és a busztársaságot is. „A rendőrség megerősíti a bejelentés tényét; vizsgáljuk a eset körülményeit” – mondták a rendőrség a Kisalföldnek.  

Az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) közleményben válaszolt; abból pedig az derül ki, hogy a sofőr az ő adataik szerint nem hibázott, nem volt piros a lámpa, amikor a sínekre hajtott: „A rendelkezésünkre álló adatok szerint autóbusz-vezetőnk a Győrújbarát–Győr járatot vezette csuklós autóbusszal. A vasúti átjárón áthaladt, majd az autóbusz előtt egy ismeretlen, műszaki okból hirtelen megálló személygépkocsi miatt megállni kényszerült. Az autóbusz a vasúti átjáró után, az átjárót biztosító félsorompó vonalában állt meg. A fényjelző készülék pirosra váltott, majd a leereszkedő sorompó csapórúdja az autóbusz bal hátuljának ütközött és letört. Személyi sérülés nem történt. A vonatközlekedést nem veszélyeztette. A gépkocsivezető jelezte a forgalmi szolgálat felé az eseményt. Értesítettük a Megyei Rendőr-főkapitányság bevetés-irányítási központját, majd ezzel egy időben a MÁV ügyeletét. A rendőrség a vállalati helyszínelő bevonásával lefolytatta az eljárást. A károkozást bejelentettük a biztosítónak. A kiérkező rendőr az esetet rendőri jelentéssel zárta, tehát az autóbusz-vezetőt nem tette felelőssé a történtekért.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top