Aktuális

Meghalt a rolleres, aki majdnem elütött egy nőt, majd verekedni kezdett

Egy rolleres majdnem elütötte egy férfi élettársát, aki emiatt rászólt. A szóváltásból dulakodás lett, amelynek során a férfi megütötte a sértettet, aki elesett, és később belehalt sérüléseibe.

Egy 42 éves férfi még 2017 áprilisában a VII. kerületi Alsóerdő soron kereket cserélt a gépkocsiján, miközben a helyszínre érkezett az élettársa. Amikor az élettárs a gépkocsi hátsó ajtajához ért, közte és a jármű közötti szűk helyen – hátulról érkezve – rolleren elhaladt egy másik férfi. A rolleres a szűk hely miatt majdnem nekiütközött a vádlott élettársának, aki ijedtében felkiáltott. A kiáltásra felfigyelt a vádlott, és a rollerrel tovább közlekedő férfira szólt, hogy figyeljen jobban.

Fotó: Thinkstock

A sértett ekkor leszállt a rollerről, azt a földre tette, és elindult a vádlott irányába. A vádlott és a sértett között lökdösődés, dulakodás alakult ki, amelynek során a vádlott nagy erővel megütötte a sértett fejét. Az ütés következtében a sértett elesett, fejét az aszfaltba ütötte, és eszméletét vesztette. A vádlott élettársa a mentőket, egy járókelő a rendőrséget értesítette. Eközben a vádlott is a helyszínen maradt, egy pólót tett a sértett feje alá.

A sértett koponyasérülést szenvedett, és a szakszerű orvosi ellátás ellenére a sérülés következtében 9 nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre – közölte az ügyészség. A halált okozó testi sértés bűntettét a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top