Aktuális

Az M3-ason elgázolt lány barátja elmondta, min vesztek össze a tragédia előtt

Ami miatt a lány gyalog indult el az autópályán, a száguldó autók között.

Január 2-án hajnali 1 óra 10 perc körül cserbenhagyásos gázolás történt az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán. Az áldozat egy 26 éves lány volt, aki egy közeli pihenőhelyen összeveszett a barátjával, bezárta őt az autóba, majd gyalog indult el a szalagkorlát mellett az autópályán, a száguldó autók között. Néhány perc múlva halálra gázolták, a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Azóta rengeteg részlet kiderült a tragikus balesetről. Többek között az, hogy a lány hatalmas Tankcsapda-rajongó volt, édesanyjával volt a koncertjükön, ahonnan a barátja vitte volna haza. A jegyeket a Tankcsapda gitárosától, Sidlovits Gábortól kapta, aki egy elképesztő véletlen folytán maga is az M3-ason járt közvetlenül a baleset után, néhány percre rá, hogy a lány üzenetben köszönte meg neki a jegyeket.

Most az elhunyt lány barátja mesélt arról a Blikknek, mi vezetett pontosan a veszekedéshez. A 35 éves Zoltán a lapnak elmondta: Kata élete szerelme volt, és voltak ugyan vitáik, de ez „természetes minden olyan kapcsolatban, amely ilyen hőfokon ég”. Elmondása szerint a szerda hajnalban történt veszekedés is egy apróság, egészen konkrétan egy félreértett telefonos üzenet miatt kezdődött.

Vidáman ült be az autóba, feldobott volt az átélt élményektől. A telefonját elhagyta szórakozás közben, ezért az enyémet kérte el, hogy az együttes gitárosának megköszönje a jegyeket. Ám észrevett valami félreérthető üzenetet, amit valaki írt nekem. Ezen nagyon felhúzta magát, így elkezdtünk veszekedni, miközben mentünk hazafelé az M3-ason. Szerettem volna, ha mindketten lenyugszunk, ezért megálltam, hogy elmondhassam neki: én csak őt szeretem, nincs más az életemben, félreérti a sorokat. Ő azonban, ahogy megálltunk, kikapta a kocsikulcsot, kiugrott az autóból, amit egyetlen gombnyomással rám zárt. Tudni kell, hogy ezt a fajta Audit belülről nem lehet kinyitni. Ordítottam, hogy engedjen ki, de elszaladt. Gondoltam, elsétál a közeli benzinkúthoz, közben elszív egy cigarettát, aztán lehiggadva visszajön

– emlékezett vissza Zoltán. A férfi öt órán keresztül ült úgy az autóban, hogy fogalma sem volt a történtekről. Mivel a baleset néhány száz méterrel arrébb történt, abból sem látott semmit. Még a telefonja sem volt nála, hiszen azt a lány magával vitte.

Aztán jött egy rendőr, nagy nehezen kiszabadított a kocsim fogságából, és akkor tudtam meg, hogy Kata nincs többé. Oda akartam rohanni, hogy utoljára átöleljem, de addigra elvitték. Azóta csak sírok, minden nélküle töltött pillanat gyötrelem. Beszéltem többször az anyukájával: csak zokogunk mindketten

– tette hozzá.

A rendőrség még kedd délután elfogta a gázolót, egy 20 éves gyömrői férfit. Bár a rendőrség előzetes letartóztatást kért rá, az ügyészség ezt indokolatlannak érezte, így most szabadlábon van. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás ellene. Az áldozat édesanyja azt mondta a gázolóról:

Megbocsátok a lányom gázolójának, nem haragszom arra a fiatalemberre, egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Úgy gondolom, ő ugyanúgy megszenvedi majd a történteket, ahogy mi, akik elveszítettük Katát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top