Aktuális

Összeveszett a barátjával, ezért gyalogolt az M3-ason a halálra gázolt nő

Otthagyta barátját egy parkolóban, néhány perc múlva halott volt.

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, szerda hajnalban női holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán. A rendőrség délután bejelentette, hogy elfogtak egy 20 éves gyömrői férfit, aki a gyanú szerint hajnali 1 óra 10 perc körül elgázolta az úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Police.hu

Az RTL Klub információi szerint a 25 éves áldozat egy közeli parkolóban összeveszett a barátjával, majd kiszállt a kocsiból, és gyalog indult el a sztrádán az autók mellett. Alig néhány perc múlva ütötték el.

A csatorna úgy tudja, a nő a tragédia előtt a parkolóban elvette barátjától a kocsikulcsot, majd rázárta a férfira az ajtót. Ezután kezdett el a szalagkorlát mellett sétálni, ám néhány száz méterrel arrébb elgázolták.

A mentősöket a gázolás szemtanúi hívták, a lány életét azonban már nem tudták megmenteni, a fején szenvedett halálos sérülést.

A gázoló megállás nélkül elmenekült a helyszínről. Az áldozat barátját a rendőrök szabadították ki a lezárt kocsiból. A gázoló sofőrt a térfigyelő kamerák felvételei és a szemtanúk beszámolói alapján sikerült azonosítani.

Az RTL Klub riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top