Aktuális

Cserbenhagyásos gázolás áldozatának holttestét találták meg az M3-as mellett

A nő holttestét az autópálya Budapestről kifelé tartó oldalán találták meg. A budapesti rendőrök elfogták a tettest.

A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – írja a Police.hu.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Noszlopy N. Miklós)

A rendőrségre szerdán hajnalban érkezett bejelentés, hogy holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán.

A nyomozók megállapították, hogy az elkövető az autójával 2019. január 2-án éjjel 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Az ütközéskör letört az autó visszapillantó tükre, a rendőrök ennek segítségével azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták a 20 éves gyömrői V. Martint, és lefoglalták az autóját is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytatnak eljárást a férfi ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top