Aktuális

Beszakadt a jég korcsolyázó gyerekek alatt

Nagyon nagy szerencse, hogy nem történt komolyabb baj.

Csupán egy hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia Biatorbágyon, amikor két fiatal fiú alatt beszakadt egy befagyott halastó jege.

December 19-én, szerdán délután 4 óra körül találtak rá egy 13 éves fiúra, aki teljesen átázott ruhában volt az utcán. A fiú elmondta, hogy a halastavak egyikén beszakadt alatta és barátja alatt a jég, és nem tudja, a barátja hol lehet – olvasható a rendőrség honlapján.

A fiút a helyi körzeti megbízotti irodába vitték, ahol meleg pokrócba takarták, és kikérdezték a baleset pontos helyszínéről. A körzeti megbízott azonnal a halastavak felé vette az irányt, és polgárőrök bevonásával kereste a másik gyermeket. Pár percen belül egy erdős útszakasz mellett megtalálták a másik 13 éves fiút, akinek szintén átázott a ruhája a jeges vízben.

Szerencsére egyik gyerek sem sérült meg az eset során. A rendőröknek elmondták, hogy szánkózni indultak, ezután mentek rá az egyik tó jegére, ami beszakadt alattuk. Az egyetlen mobil, ami náluk volt, le volt merülve, így nem tudtak segítséget hívni. A baleset után gyalog indutak el segítséget kérni.

Police.hu

Police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top