Aktuális

Létszámleépítés lesz az ELTE BTK-n

„Abban maradtunk, hogy öt-hét százaléknál nem lehet több az elbocsátás” – magyarázta a dékán.

Létszámleépítés lesz az ELTE BTK-n – árulta el a Bölcsészettudományi Kar dékánja, Sonkoly Gábor a Magyar Időknek.

A dékán elmondása szerint az egyetem 2019-es költségvetésében

van egy neuralgikus pont, amely szerint a Bölcsészettudományi (BTK) és a Természettudományi Karnak (TTK) a felhalmozott hiányuk miatt karonként 250 millió forint megtakarítást kell végrehajtania többek között létszámleépítéssel.

Sonkoly hozzátette, hogy a nyolckaros ELTE egészének nincs hiánya, de a BTK és a TTK főleg alapkutatást végez, „amely a világon sehol nem rentábilis”.

Elfogadtuk azt, hogy ez egy elkerülhetetlen lépés, már megvannak az elvek, amelyek alapján a létszámleépítést meg tudjuk tenni, ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen ebben a reformban jövőbe mutató irány is

– tette hozzá.

A dékán szerint az oktatásért felelős államtitkársággal folyamatosan egyeztetnek erről a kérdésről. Az már kiderült, hogy a „minőségi oktatói állományt” meg akarják tartani.

Tehát azért, hogy ne csak a költségvetési mutató legyen az egyetlen szempont, abban maradtunk, hogy öt-hét százaléknál nem lehet több az elbocsátás. Ez az a maximális szám, amit el tudunk képzelni, mert rengeteg olyan szakunk van, ami nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is unikum

– idézi a lap Sonkolyt.

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top