Aktuális

Felgyújtottak zaklatói egy nőt Indiában, aki épp a rendőrségre tartott feljelentést tenni

A nő testének 60 százaléka megégett, válságos állapotban szállították kórházba.

Felgyújtott egy 28 éves nőt Indiában az a két férfi, aki ellen az áldozat éppen a rendőrségre indult panaszt tenni, mert pár nappal azelőtt szexuálisan zaklatták – jelentették hírügynökségek hétfőn hatósági forrásokra hivatkozva.

Az áldozat két korábbi alkalommal sikertelenül próbált panaszt tenni zaklatói ellen a rendőrségen, és szemtanúk szerint éppen újra oda tartott, amikor molesztálói, két fivér, kerozint öntöttek rá, és felgyújtották. A szörnyű tett következtében a nő testének hatvan százaléka megégett, válságos állapotban szállították kórházba.

A testvéreket, akik az áldozat elmondása szerint november 29-én molesztálták őt otthona közelében, letartóztatták, és szexuális bántalmazással, illetve gyilkossági kísérlettel vádolják őket.

Az NDTV indiai televíziós társaság értesülései szerint az áldozat családja azt állította, a zaklatási  eset után a nő azonnal a rendőrségre ment, ahol azonban nem voltak hajlandóak foglalkozni a panaszával, és másnap sem voltak hajlandóak foglalkozni ügyével, noha akkor már a nő családtagjai is ezt kérték. Hivatalos források szerint az ügy miatt három rendőrt felfüggesztettek, köztük a helyi rendőrfőnököt is.

Ez is érdekelhet Megnézem

Indiában egyre nagyobb figyelmet kapnak a nők elleni, szexuális indíttatású támadások azóta, amióta 2012-ben egy egyetemista lányt többen brutálisan megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben. Az eset felkavarta az indiai társadalmat, amely hosszú ideig szótlanul tűrte a nők elleni erőszakot. Az eset után számos szigorító jogszabályt fogadtak el, például 20 év börtönre emelték a nemi erőszak elkövetőire kiszabható büntetést.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top