Aktuális

Kísért Stadler József szelleme Akasztón

Rejtélyes dolgok történtek Akasztón, a helyiek szerint az egykori milliárdos szelleme ma is köztük jár.

A Stadler Alapítvány elnöke, a tavaly novemberben elhunyt Stadler József vállalkozó legjobb barátja, Gyuris György elmondása szerint a helyiek közül többen is határozottan állítják, a Stadler József halálát követően tartott megemlékezésen felismerni vélték a korábbi milliárdos elmosódott alakját, amint éppen a stadionra mutat, utalva ezzel arra, hogy a túlvilágról is harcol az igazáért. Sőt a juhászból lett vállalkozó szelleme a hírek szerint már-már rettegésben tartja Akasztót, hiszen hónapokkal később is megjelent – számolt be a Ripost.

Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

Talán sokan nem hisznek a szellemekben, de mi tudjuk, hogy Jóska itt van közöttünk, és nem nyugszik. Ennek nem mindenki örül, vannak néhányan, akik tartanak a szellemtől” – árulta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top