Aktuális

Gyorsaság és hatékonyság – akár gyalog is kiszállítják a csomagokat Dóráék

Luxemburgi élet és nagyvállalati munkahely, biztonság, jó fizetés, kiszámítható jövő. Nincs az a huszonéves, aki otthagyná ezt a bizonytalanért. Na de a legnagyobb jó is bizonytalan volt egykor, nem? Dóra és Dani története.

Mi van akkor, ha Budapesten hívsz egy futárt? Bonyolult megrendelni. Nem visz el akármit. Nem jön ki akármikor. Borravalóval már drága.

Legalábbis így volt ez még nemrégiben, amíg nem jött egy pár, aki teljesen új alapokra helyezte a csomagszállítást. Nem profi céget akart minél jobb bevétellel, hanem amatőr közösséget minél jobb hangulattal. Ami nem azt jelenti, hogy a csomagok ne érnének célba. Méghozzá könnyen. Bármilyen, bármikor. És nem drágán.

Szóval ült a huszonkilenc éves Kratochvill Dóra közgazdász a luxemburgi irodában, és egy startupról álmodott. Az álmok nem álltak távol férjétől, a huszonnyolc éves Domán Dániel IT-fejlesztőtől sem. „Úgy voltunk vele, hogy szeretnénk valami újat kipróbálni, magunkat megvalósítani – emlékszik vissza Dóra. – Először munka mellett, munka után dolgoztunk az ötleten. Abból indultunk ki, hogy egyre több online vásárló van, miközben magunk is tapasztaltuk, hogy a futárszolgálatok nem bírnak el ennyi csomaggal, a színvonal stagnál. Én magam például utolsó pillanatos vásárló vagyok, és karácsony előtt egy héttel már nem mertem ajándékot rendelni, mert féltem, hogy nem érkezik meg…

Kratochvill Dóra

Piackutatás következett, a versenytársak, potenciális ügyfélkör feltérképezése. Dóráék azt látták, hogy a kis webáruházak elégedetlenek, mert nem kapnak kedvezményes lehetőségeket, a futárok közül pedig sokan inkább külföldre mentek. Döntöttek: belevágnak. „Az nem is volt kérdés, hogy Magyarországon tesszük, hiszen itt van nyelv- és helyismeretünk.”

Fogták minden cuccukat, megpályáztak egy programot, és hazaköltöztek Pestre. Elkezdték a gondolkodást, és mire befejezték, máris hárman voltak: egy közeli jó barát csatlakozott hozzájuk. És a növekedés azóta is tart. Nem hirdetnek állásokat, nem hívnak embereket: ők jönnek. Mert jó a hangulat, mert jó a konstrukció. És mert bárkit szívesen látnak. Lehet jelentkezni autóval, motorral, biciklivel, rollerrel, de még gyalog is: a fő, hogy a csomagok célba érjenek. Nem kell főállásba elszegődni, nem kell nyolc órát bevállalni. Az egész rendszer alapja egy applikáció, innovatív platform, amelyen a vállalkozóként dolgozó futárok befoglalhatják a számukra megfelelő munkaórákat. A megrendelő szempontjából pedig a lényeg: hívhatják a ViddL-t munkaidő után és hétvégén is – akár kis tételek esetén is kedvezményekkel.

Most épp biciklin

Dóra foglalkozik az üzletfejlesztéssel, Dani az informatikai fejlesztéssel, azóta pedig jött hozzájuk tervezőgrafikus, junior projektmenedzser, HR-es… négyen tulajdonosok, a többiek alkalmazottak. Idén májusban élesítették a rendszert az alapfunkciókkal, azóta – a gyakorlati tapasztalatok nyomán – egyre több új lehetőség jelenik meg. „Szeretnénk beépíteni minél több olyan dolgot, ami fokozza az ügyfélélményt” – mondja Dóra. Eddig négyszáz futárt vonzott a koncepció, de egyelőre csak tízet tudnak folyamatosan foglalkoztatni. Népszerűek azok körében, akik szabad munkaidőben dolgoznának, de kiábrándultak a hagyományos futárszolgálatokból. „Itt fiatalos közösség van, rugalmas munkaidő, kötetlenség, amivel bevonzzuk az Y generációt. Nekik szimpatikusabb ez a modell, amit mi képviselünk” – magyarázza a fiatal lány, aki szerint attól még, hogy a munkaszervezés szabadabb, egyenletes marad a teljesítési színvonal: gyorsabbak és kiszámíthatóbbak, mint a versenytársak. A digitális technológia pedig segít abban, hogy minden egyes feladatot útvonalra és szállítási eszközre optimalizáljanak.

Szóval a hangulat…

A ViddL-hez nők is jelentkeznek, Dóra is beállt az elején „melózni”. Kérdezem, nem ijedt-e meg az elején a hatalmas kockázattól, és hogyan látja azt ma.
Persze, hogy volt kockázat, hiszen azelőtt álomszerű munkakörülmények között dolgoztunk, ezt adtuk fel az önállóságért. De úgy voltunk vele, abba az életbe bármikor visszamehetünk. Tény, hogy az elején sokkal kevesebbet kerestünk, de azt hiszem, nem csak a pénz a fontos. És természetes, hogy kezdetben sok energiát és időt kell befektetni, hogy a vállalkozás egyszer nyereséges lehessen. Ennek megfelelően olykor komoly érzelmi hullámvasúton ülünk – mégis jobb a sajátunkért izgulni. És itt mindig van egy következő cél.”

Dóra és Dani

Dórának mindenki azt mondta, hogy nem fog menni a közös munka a férjével. Ettől kicsit megrettent, de mára bebizonyosodott, hogy náluk működik a dolog – még ha nem is tudja, pontosan mitől. „Nálunk az a jó a csapatban, hogy férfiak és nők kiegészítjük egymást. A munkán kívül mást is csinálunk együtt, nagyon jóban vagyunk. Ettől még a régi életem egyes részei hiányoznak. Főként a nyugalom, az, hogy ne minden pillanatban a munka legyen a fejemben. Arra vágytam, hogy döntéseket hozhassak, néha mégis túl nagy a felelősség.”

Az ellentmondások ellenére Dóra és Dani jól birkózik a felelősséggel, és azt még sosem mondták, hogy megbánták volna, hogy bátrak voltak. „Egy csapatot felépíteni – ez az igazi jutalom. Ezért megérte kockáztatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top