nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Aktuális
Egy egész falut virágoztathat fel ez a kis magyar üzem

Egy egész falut virágoztathat fel ez a kis magyar üzem

Egy mesébe illő történetet hoztunk Magyarország legdélibb és egyben legkeletibb csücskéből, egy szegény faluból, ahol egy aprócska üzem jelenthet kiutat a munkanélküliségből.
Czvitkovits Judit
Czvitkovits Judit
Fotózta:Neményi Márton
f Ajánlom

Behunyom a szemem, és egy másik nő életébe képzelem magam. Negyven vagyok, számtalan szakmám van, két gyereket nevelek, a román határtól egy karnyújtásnyira, egy hatszáz fős faluban élek. Hiába van bennem erő, akarat, vágy és hit, ha édesanyaként a közmunkaprogramon kívül semmi más lehetőségem nincs munkához jutni. Mégis tudom, mást és többet akarok. Munkáért imádkozom – aztán egy nap ott terem a lehetőség, és én élek vele.

Pont így érzett Tünde, a tősgyökeres királyhegyesi fiatal anyuka is, akinek szülőházával átellenben pályázati hátszéllel egy aprócska tankonyha nyílt: helyi és környékbeli asszonyokat tanítottak itt önellátásra – például befőzésre. 2013-at írtak ekkor.

Fotó: Neményi Márton

„Kötődöm ehhez az épülethez, a szemközti házban nőttem fel, ismertem a családot, aki itt lakott. Mindig átjártam hozzájuk, együtt ücsörögtünk a ház előtt. A szüleim mind a mai napig átellenben élnek. Amikor az előző tulajdonos megnyerte a pályázatot, a fejembe vettem, hogy itt akarok dolgozni.” Tünde álma valóra vált, a cég alkalmazta a mezőgazdasági áruforgalmazói, szoftverüzemeltető, gyermek- és ifjúsági felügyelő végzettséggel is rendelkező nőt, aki alig pár hónapon belül az üzem vezetője lett, és munkához látott: megbízható munkásokat toborzott, és igyekezett faluszerte hírét vinni a kínálkozó lehetőségnek. Bár a helyiek zöme nem merte feladni a napszámos munkát, a makói gumigyárat és a közmunkaprogramot, akadtak páran, akik esélyt szavaztak az üzemnek. A munkaerő és a lelkesedés azonban nem bizonyult elégnek, a vállalkozás nem tudott talpon maradni, az embereket szélnek eresztették. 

Fotó: Neményi Márton

Miközben Tündét hallgatom, nem tudok nem arra a két világra gondolni, amiben mi ketten élünk: egyidősek vagyunk, ám míg engem a főváros biztonsága párnáz ki, neki az ország egyik legszegényebb megyéje jutott, egy aprócska falu, amit szeret, ahol szeretné megtalálni a boldogulás lehetőségét. A faluban azonban csak kevesen gondolkodnak úgy, mint ő, az újba vetett hit, a jobb élet reménye rég elveszett, az emberek rezignáltan legyintenek, a többség nem hisz a pályázati pénzen indított kézműves gyár sikerében, sőt sokan azt se tudják, mi zajlik a falak mögött. Egyszerűen lekvárgyárnak hívják a manufaktúrát. 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2018 nyarán mintegy 137 000 ember volt főállású közalkalmazott az országban. A szakképzetlen közmunkás bruttó 81,5 ezer forintot (nettó 54,2 ezer), a szakképzett közmunkás bruttó 106,5 ezer forintot (nettó 70,8 ezer) kapott készhez. A munkanélküliek száma legutóbbi adatok alapján 178 ezer fő volt.

Fotó: Kanálka

Királyhegyesen a munkanélküliek aránya meghaladja az országos átlagot, sokak számára a napszám és az alkalmi munka nyújt lehetőséget egy alacsony szintű megélhetésre. Az önkormányzathoz befutó kérelmek alapján megállapítható, hogy vannak olyan háztartások, ahol a családok egy része kizárólag a gyermekekhez kapcsolódó ellátásokból (családi pótlék, gyes) él. A településen egyre több generáció kényszerül együtt élni, az idősek a fiatalok támogatására szorulnak, viszont az utóbbiak kitörési lehetősége ezzel elvész.

„Amikor a tulajdonos bezárta a gyárat, az utolsó napig itt voltam, sírva zártam be a kaput, és akkor ott azt mondtam magamnak: Nem hiszem el, hogy ennyi volt!” – emlékszik vissza Tünde, aki akkor még nem sejtette, hogy ezzel egy időben két testvér a fővárosban pályázatok között keresgél, lehetőségek után kutat, hogy a köz- és versenyszférát maguk mögött hagyva családi vállalkozásba kezdjen; ahogy azt sem tudhatta, hogy a kis üzem felkelti az érdeklődésüket, és nemsokára Királyhegyesre érkeznek, hogy bejárják a gyárat.

Fotó: Neményi Márton

Bár az üzem területe addigra elhagyatott volt, Farkas-Molnár Ágnes és Molnár Judit szinte azonnal beleszeretett abba, ami a szemük elé tárult. Tudták, rengeteg munka áll előttük, de belevágtak, 2016 decemberében pedig a hófehér falak között újraindult a munka: válogatták, tisztították, hámozták és főzték a zöldségeket, gyümölcsöket, hogy azokból finom kencék, krémek készüljenek. 

Fotó: Neményi Márton

„Én jogász, közgazdász vagyok, és az állami, közszférában dolgoztam, a testvérem pedig a versenyszférában, alkalmazottként, aztán jöttek a gyerekek” – meséli Ágnes. „Maga az, hogy vállalkozzunk, évek óta mozgatta a fantáziánkat. Először a vendéglátóiparral próbálkoztunk, utána fordultunk a termelés felé. Elkezdtünk pályázatokat nézni. A termelőipari, mezőgazdasági pályázatokra koncentráltunk. Akkor még nem tudtuk, hogy pontosan milyen élelmiszert termelnénk, csak az volt biztos, hogy zöldséget és gyümölcsöt szeretnénk feldolgozni valamilyen formában.

„Amikor kitaláltuk, hogy mit szeretnénk csinálni, egyszerűen vállalkozásban gondolkodtunk, de mindenképpen helyieket szerettünk volna foglalkoztatni, és helyi terményeket vásárolni alapanyagnak” – magyarázza Judit. „Hatalmas előny volt, hogy nem a nulláról kellett kezdenünk. A pályázat keretei között három évre bértámogatást kaptunk, de persze nem három évre tervezünk. Ha minden jól alakul, hamarosan nyereségbe fordulhatunk, de amíg ez eljön, önkéntes munkában végezzük az egészet, nem veszünk ki pénzt, csak beleteszünk.” A jogász-közgazdász testvérpár lelkesedése és hite pont olyan töretlen, mint Tündéé. Tudják és látják, megannyi eszköz és lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, hogy életet leheljenek a településbe. 

Fotó: Neményi Márton

A Kanálka manufaktúra karmestere ezúttal is Tünde lett, aki a gyárban negyedmagával felel azért, hogy annak tizenhárom terméke hozza a kifogástalan minőséget, és eljuthasson az üzletek polcaira. Mérföldkő a kis gyár életében, hogy a Lidl meglátta a magyar termékben rejlő lehetőséget, a polcokon már ott sorakoznak a királyhegyesi üvegek.

„Minden helyi alapanyagokból készül, nincs bennük színezék, tartósító, adalék, aromák. Annyira kézműves minden egyes üveg, hogy még a mérlegelést is a két kezünkkel végezzük. Bár már minden terméket betéve ismerünk, a recept szem előtt van, hogy állandó legyen a minőség” – avat be Tünde, aki elárulja, ha tovább daráljuk a kápiapaprikát, narancssárgás lesz, ha időben megállunk, megtartja élénkpiros színét.

Fotó: Kanálka

Tünde kolléganője, Éva is örül a munkának, kétgyermekes édesanyaként nagy kincsnek tartja, hogy helyben dolgozhat, a munka mellett jut idő háztartásra, családra is. Korábban Budapesten dolgozott, később a faluban napszámos volt, de tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. Ma már fél nyolckor megérkezik, fél négykor pedig el tud indulni haza. Vele ellentétben sokan vállalják, hogy a tíz kilométerre található Makóra vagy az autópályán keresztül Szegedig is elautóznak, de ehhez hajnalban kell indulniuk, és már lemegy a nap, mire hazaérnek. Sok szülő ezt nem engedheti meg magának, az óvodába ugyanis időben oda kell érni. A gyár dolgozóinak már nem kell a munka és a család között választaniuk, ráadásul a közmunkásbér többszörösét tudják megkeresni.

Fotó: Neményi Márton

Tünde biztos benne, a siker nem marad el, a kis üzem termékeibe nemcsak a falu, a megye, de az egész ország beleszeret majd, és nemcsak több munkahely lesz, de jövőkép is – neki, férjének, a gyerekeinek, a környékbelieknek.

Megosztás Facebookon