Aktuális

Most már nagyon kijönne a börtönből a skálás gyilkos

Tavasszal vizsgálhatják felül Bene László szabadulási kérelmét.

A skálás gyilkosként emlegetett Bene László utoljára idén májusban tett rá kísérletet, hogy kijöjjön a börtönből. Első fokon el is fogadták a kérelmét, a másodfokú eljárás viszont elutasította azt. Bene 22 évvel az ellene hozott ítélet után, tavasszal kaphat újabb lehetőséget.

Mostanában nem is dolgozik a börtönben, mert azt mondja, minden idegszálával a szabadulását tervezi, és nem akarja, hogy bármi elvonja erről a figyelmét. Hónapok óta másról sem beszél, csak arról, mit csinál majd, ha szabadul. Próbál mindent kitalálni előre, nehogy megint visszakerüljön – nyilatkozta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő rab. – Évek óta szociális munkásnak tanul, hogy legyen munkája kint. Állítólag valami komoly kártérítési pénz is jár neki a rossz börtönkörülmények miatt, abból akar lakást venni.

Bene László (forrás: RTL Klub)

Benének ügyvédje szerint is vannak tervei a szabad életre. A férfi 1989 és 1994 között négy gyilkosságot követett el. Társával, Donászi Aladárral előbb egy rendőrt, majd a Skála parkolójában egy egyetemistát, végül két vadászt öltek meg. A Legfelsőbb Bíróság 1996-os ítélete szerint Benét legkorábban 20 év börtönbüntetés letöltése után bocsáthatták volna feltételes szabadságra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top