Aktuális

Kamaszlányoktól próbálhatott meg meztelen képeket kicsalni egy magyar vlogger

A 444.hu-nak csaknem egy tucat lány számolt be ilyen esetekről.

Tizenhárom-tizennégy év körüli lányoktól próbálhatott meg kicsalni meztelen képeket egy népszerű, két csatornáján összesen több mint 230 ezer feliratkozóval rendelkező magyar vlogger – írja a 444.hu.

A hírportál azt írja, csaknem egy tucat olyan esetről tudnak, amikor a férfi online beszélgetést kezdeményezett kamaszlányokkal, majd amikor a bizalmukba férkőzött, bikinis vagy meztelen képeket kért tőlük. A portál egy olyan esetről tud jelenleg, amikor egy 13 éves lány eleget is tett ennek a kérésnek, a többiek elutasították a férfi közeledését. Ennek a lánynak állítólag azt is felajánlotta a vlogger, hogy szívesen elveszi a szüzességét. Eközben a férfi magáról is küldött – kéretlen – meztelen képeket. Ha pedig a lányok nem viszonozták a dolgot, a beszámolók szerint lelki zsarolással próbálta meg elérni a célját. Amikor így sem járt sikerrel, sértődötten otthagyta a beszélgetést, nem reagált a további üzenetekre. Az esetek többsége a cikk szerint 2015 körül történt.

A vloggerről már egy évvel ezelőtt megjelent a YouTube-on egy videó, amely egy ilyen beszélgetést ismertetett, akkor azonban többnyire visszhang nélkül maradt az ügy. Most azonban újra előkerült a felvétel, a 444.hu pedig több olyan lánnyal is felvette a kapcsolatot, akik a videó hatására álltak elő saját történetükkel.

A portál a kérdéseivel felkereste a vloggert, ő azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, ellenben jogi lépésekkel fenyegette meg őket, amennyiben lehozzák a róla szóló cikket.

Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top