Aktuális

Véres verekedés volt a WizzAir budapesti járatán

Londonból repült Budapestre a gép, a rendőrök a leszállás után őrizetbe vették a két verekedő fiatalembert.

Verekedés volt a WizzAir Londonból Budapestre tartó járatán, amely hétfő hajnalban érkezett meg a magyar fővárosba.

A repülőgépen két fiatal férfi kezdett hangosan kiabálni, majd az egyikük beverte a másik orrát. A megütött férfi vérezni kezdett, később pedig mindkettőjük tiszta vér lett – írja az Index az egyik utas beszámolója alapján.

A stewardessek nagyon profin intézkedtek, próbálták nyugtatni, szétültetni őket, utóbbit sikertelenül. A vérző férfinek tamponálták az orrát. Szerintem ők hívhatták a rendőrséget és a mentőket is

– emlékezett vissza az esetre az utas.

A budapesti landolás után a rendőrök felmentek a gépre, és mindkét fiatalt levezették, bár az agresszívabb férfi ellenállt. A rendőrök a személyzetnek is szóltak, hogy hagyják úgy a helyszínt.

Azt nem tudni, hogy a két férfi egyedül vagy egy nagyobb társasággal volt-e. Az incidensben rajtuk kívül senki sem sérült meg.

A rendőrség az Indexnek azt írta, hogy az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A két férfi lett állampolgárságú volt, őrizetbe vették őket. Emellett hivatalos személy elleni erőszak miatt is feljelentést tettek.

A történteket a WizzAir is megerősítette. A légitársaság hozzátette, hogy a személyzet a kiképzésnek megfelelően kezelte a helyzetet, a cég pedig zéró toleranciával kezeli az utasok vagy a személyzet elleni erőszakos szóbeli vagy tettleges viselkedést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top