Aktuális

Évekig nem fizette a tartásdíjat, börtönbe mehet

Volt, hogy súlyos százezreket keresett, mégsem volt hajlandó hozzájárulni kislánya felnevelésének költségeihez.

Börtönbe mehet egy magyar férfi, mert évek óta nem fizeti a tartásdíjat a kislánya után – írja a hvg.hu. Az apát még 2012 októberében kötelezte a Hatvani Városi Bíróság, hogy havonta 15 ezer forintos tartásdíjat fizessen elvált feleségének, de nem tett eleget ennek, minden kapcsolatot megszakított korábbi családjával, nem is látogatta tizenéves kislányát. Ráadásul, mivel a válás után kizárólag alkalmi munkákat vállalt, a jövedelméből sem tudták levonni a tartásdíj összegét.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Marjai János)

Az ügyészség először 2014-ben emelt vádat a férfi ellen tartás elmulasztásának vétsége miatt, akkor négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Nem sokkal ezután Angliába költözött, ahol havonta átlagosan 350 ezer forintot keresett, de egyszer sem utalta át a jövedelmének alig négy százalékát kitevő tartásdíjat volt családjának.

A férfival szemben ezért újabb büntetőeljárás indult, a rendőrség magyarországi elfogatóparancsot adott ki ellene. Amikor tavaly hazautazott, gyanúsítottként ki is hallgatták: akkor azt ígérte, hogy a jövőben rendesen fizetni fog. De ezt az ígéretét sem tartotta be, ezért az ügyészség saját halasztó határozatát felülbírálva újra vádat emelt ellene.

A vádiratban indítványozták, hogy a bíróság végrehajtandó fogházbüntetést szabjon ki rá, és rendelje el a korábbi felfüggesztett fogházbüntetés végrehajtását is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top