Aktuális

A lakók nem akarják, az önkormányzat mégis kerítést épít a Hős utcai házak köré

A kerítésépítésre és -őrzésre 131 millió forintot szánnak. A lakók perre mennek a döntés miatt.

Zárt ülésen döntött arról a társasházi közgyűlés, hogy kerítéssel vehetik körbe a hírhedt Hős utcai lakótömböket, a be- és kiléptetést pedig huszonnégy órás biztonsági szolgálat mellett bonyolíthatják – írja a HVG.hu. A lap úgy tudja, hogy a három méter magas kerítés és annak biztosítása 131 millió forintba kerülhet.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A közös képviseletet ellátó Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. által összehívott éves társasházi közgyűlés önkormányzati többséggel szavazta meg a határozatot, a kerület 56 százalékos többségi tulajdonnal rendelkezik a két tömbben. A lakók ugyan egységesen nemmel szavaztak, a közgyűlés mégis úgy határozott, hogy megépülhet a kerítés, és jöhetnek a biztonsági őrök. A döntés értelmében 2019. december 31-től csak egyetlen utcafronti bejáraton keresztül lehet majd megközelíteni a társasházakat. A lakásokba csak a tulajdonosokat, az igazoltan ott élőket, a bérlőket és bejelentett családtagjaikat, valamint a hozzájuk érkező látogatókat fogják beengedni, az őrök a személyi igazolványt és a lakcímkártyát is elkérhetik majd, és felírhatják a látogatók személyes adatait.

A csütörtök délután négytől este kilencig tartó közgyűlésre a Hős utcában dolgozó Kontúr Egyesület vezetőjét, Urbanovszky Zsuzsannát is alig engedték be, egy lakó meghatalmazása kellett ahhoz, hogy bejusson. Az egyesület jogásza szerint az önkormányzati többséggel megszavazott javaslat törvénysértő és jogszabályellenes, hiszen a társasházi törvény szerint ez a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás, aminek elfogadásához egyhangú döntés kellett volna. Több lakó is jelezte a HVG.hu-nak, hogy perelni fognak, ha tényleg felépül a kerítés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top