Küzdelem a rákkal: „Azért nem ajánlják az orvosok a pszichoterápiát, mert nem hisznek benne”

Érzel egy csomót a melledben, vagy nem is érzel, csak fáj néha egy kicsit. Talán már akkor félni kezdesz. Aztán elmész egy vizsgálatra, ahol megerősítik, hogy valóban van ott valami. Persze felmerülhet a rosszindulatú elváltozás gyanúja, de pontos diagnózist csak mintavétellel együtt állíthatnak fel. Akkor már másra sem tudsz gondolni, hiába van ott a munka, a család, a fejedben mindig ott motoszkál, hogy rákos vagy, hogy vajon mennyi időd lehet még. Aztán ott ülsz az orvos előtt, aki esetleg kimondja a „végítéletet”, de az is lehet, hogy olyan típusú a daganat, hogy további vizsgálatokra van szükség, addig meg be kell járnod kemóra. Te csak légy türelemmel a következő időpontig. Közben hetek, hónapok telnek el. Azzal a tudattal, hogy rákos sejtek emésztik a tested. És nem biztos, hogy megúszod annyival, hogy kihullik a hajad. Lehet, hogy le kell venni a melledet. Az egész nőiséged romokban. Lehet, hogy nem éled túl. És mindeközben nem tudod, hogy kommunikálj az emberekkel, és ők sem tudják, hogyan kommunikáljanak veled. Sok a konfliktusod a családtagjaiddal, akik talán próbálnak megtenni mindent, de ez nem mindig könnyű. Hiszen sokszor te magad sem tudod, mi lenne a jó. Ez a helyzet, a hullámzó lelkiállapot nem az optimizmusodat erősíti, pedig arra most nagy szükség lenne a gyógyuláshoz.

Kevés keményebb helyzet adódhat egy nő életében. Testileg és lelkileg egyaránt. Miért nem egyértelmű ma mégsem Magyarországon, hogy egy mellrákos nő ne csak testi kezelésben részesüljön? Mert igaz, hogy egyre több beteg keres és kap segítséget, eljárnak pszichológushoz, önsegítő csoportokba, különböző terápiákra, de sokakról még mindig nem mondható el ugyanez. Több oka is lehet ennek: eszükbe sem jut, és az orvosuk sem javasolta; hallottak már róla, de nem hisznek benne; javasolta az orvosuk, de elzárkóznak a pszichoterápia minden formájától; nem elérhető számukra térítésmentesen, magánrendelésre pedig nincs pénzük; és ezek mindenféle kombinációja.

Nagyon kevés az onkopszichológus

Az első (és talán legsúlyosabb) akadály: Magyarországon még a nagy kórházak, sőt centrumok egy részének sincs főfoglalkozású pszichológusa, pszichiátere. Ha a beteg mégis ilyen igényt támaszt, esetleg a területileg illetékes pszichiátriai gondozóba tudják beutalni, miközben ezek a rendelések többnyire már a pszichiátriai betegek által is túlterheltek. „A másik probléma, hogy az onkopszichológia speciális tudást és gyakorlati jártasságot igényel, amivel a gondozóintézet szakemberei általában nem rendelkeznek” – mondja dr. Mailáth Mónika, a Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT) elnöke, a Holnapom Egyesület alapító tagja. Pedig a szakember szerint tulajdonképpen nem is csak egy pszichológus vagy pszichiáter kellene, hanem egy egész csapat. „A teljes onkopszichológiai team pszichiáterből, klinikai szakpszichológusból, mentálhigiénikusból, gyógytornászból, lelkészből, dietetikusból, szociális munkásból és képzéseken részt vett, esetleg korábban a betegséggel érintett önkéntes segítőkből áll. És ha egy-egy gondozóban nem is, de az országos, az ellátás tömegét nyújtó nagy beteglétszámú intézményekben nagyon jó lenne, ha ez a teljes onkopszichológiai csapat rendelkezésre állna.”

A szakember-ellátottságról pontos adatok sajnos nem állnak rendelkezésre, de az MPOT legutolsó felmérése szerint a szükséges onkopszichológus szakemberek egy része jelen van az Országos Onkológiai Intézetben és az egyetemi klinikákon. Viszont a kisebb kórházakban és ellátó egységekben nagy hiány van belőlük.

A hullámzó lelkiállapot nem az optimizmust erősíti, pedig arra nagy szükség lenne a gyógyuláshoz (Jelenet a Decoding Annie Parker című filmből).

Ahol van szakember, ott természetesen a betegek a társadalombiztosításuk terhére térítésmentesen kapnak ellátást, és ez vonatkozik a területileg illetékes pszichiátriai gondozóintézetekben igénybe vett kezelésekre is. Ahol nincs, ott marad a magánrendelés (bár az sincs minden bokorban, és jó szakembert találni sem egyszerű), illetve nagyon hasznosak lehetnek azok az online is elérhető, főként önkéntes szakemberekből, érintettekből, sorstársakból álló szervezetek, amelyek a mellrákra, női betegségekre szakosodva tudnak segíteni, útba igazítani.

Ha az orvos mondaná, komolyabban vennék

Persze nemcsak a szakemberhiány jelent akadályt a pszichológiai ellátásnak, hanem az is, hogy még mindig kevés helyen kap orvosi támogatást a pszichológiai vizsgálat. „Ne legyünk szemérmesek.

A rákbeteg szerintük »nem ettől fog meggyógyulni«. Miközben az orvos tekintélye nagy: ha ő javasolja a pszichoterápiás segítséget, akkor azt a betegek nagy része lényegesen könnyebben fogadja el, mint ha a pszichológus vagy a mentálhigiénikus teszi azt” – nyomatékosítja dr. Mailáth Mónika, aki szerint az orvos–beteg helyzet soha nem volt és soha nem is lesz egyenrangú.

„Ott ül egy ember testi panaszokkal, esetleg fájdalmakkal, vagy ami néha még ennél is ijesztőbb: sehol semmi tünettel, de egy lelettel, ami kimutatja, hogy valahol a szervezetében alattomosan jelen van, és növekszik egy daganat. Nem érti, miért vele történik ez, és nem érti részleteiben a folyamatot sem. Semmi biztosat nem tud arra vonatkozóan, mi fog vele történni a betegség és a kezelés következtében a következő hetekben, hónapokban. Ennek a tudásnak, tapasztalatnak a birtokában a vele szemben ülő ember van, fehér köpenyben. Aki talán egészséges is. Ezt a hatalmas egyenlőtlenséget az orvos empátiája, elkötelezettsége, segíteni akarása enyhítheti. Ennek az elkötelezettségnek a keretében lehetne megajánlani a pszichológiai segítséget.”

Egyszerű pszichológiai teszteket vezetnének be

A pszichoonkológusok célja, hogy a jövőben minden magyar onkológiai intézményben minden jelentkező új betegnél egységes módszerrel szűrjék a pszichés problémák jelenlétét. És hogy a túlterhelt onkológusoktól ez ne vegyen el további időt, olyan rövid, egyszerűen alkalmazható tesztcsomagot alakítanak ki, amelyet az asszisztens segítségével, vagy akár önállóan is ki tud tölteni a páciens, míg vár az orvosra.

Ez a megoldás működőképes lehet még a legtúlterheltebb intézetekben is. A Bajcsy Kórház (ahol egyébként minden új beteget főállású pszichológus is megvizsgál) onkológiai osztályának vezetője, a Mellrákfórum önkéntes főorvosa, dr. Lengyel Erzsébet is támogatja a pszichológiai szűrés bevezetését. „Egy néhány kérdésből álló tesztet a váróban ki tudnának tölteni a betegek.

Lehet, hogy valaki mosolyog, miközben álmatlan éjszakái vannak. (Jelenet a Decoding Annie Parker című filmből).

Lehet, hogy valaki mosolyog, miközben álmatlan éjszakái vannak. A nőket egyébként a kezelések következtében jelentkező testi változások viselik meg nagyon: a hajhullás, a hormonok hatására kialakuló klimaxos tünetek, az elhízás, a csonkolt emlő. Néha az is probléma, hogy még szülés előtt állnak, ezért hárítják a kezeléseket. És sokan attól is félnek, hogy egyedül maradnak. Ezeknek a gyakran tudat alatti félelmeknek, a testi változásoknak a lelki feldolgozásában nagy segítségükre lehet egy pszichológus vagy pszichiáter.”

A Bajcsy Kórházban az onkológus és a pszichológus a vizsgálatok után konzultálnak, és ha szükséges, további kezelést írnak elő. Foglalkoztak már olyan rákos beteggel is, akinél szuicid hajlamot fedeztek fel. „Azt, hogy a pszichológiai kezelés mennyiben járul hozzá a gyógyuláshoz, nehéz megmondani, már csak azért is, mert minden beteg és minden család máshogy reagál. Nem mindegy, hogy áttéttel küzd valaki, vagy egyetlen rosszindulatú daganattal. Az a tapasztalatom, hogy a nők nyitottabbak egy pszichoterápiára, míg a férfiak többsége abszolút hárítja azt. De a terápia pozitív hatása sokaknál jelentkezik: másképp élik meg a betegséget, általában jobban hisznek a gyógyulásban.”

Aki beleállt, csak ajánlani tudja

Dr. Kenessey Andrea belgyógyász-kardiológus, a Mellrákfórum Alapítvány alapítója és a Felelősen Magadért Egyesület elnökségi tagja maga is átesett a betegségen hét évvel ezelőtt. „Amikor megtudtam a diagnózist, nem gondoltam, hogy szükségem lenne pszichológusra, úgy voltam vele, hogy ott a családom, a kollégáim, akikre mindig számíthattam. Aztán több műtét, kemo- és sugárterápiás kezelés után éreztem, hogy megérett bennem az elhatározás arra, hogy feltegyem és megválaszoljam magamnak a kérdéseimet. Az önismeretem fejlesztése hozzásegített, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezzem magam. Sokkal nyitottabb lettem a lelki folyamatok megértésére. Most már azt gondolom, hogy igenis szükség van a tudatos önismereti munkára. Azóta más szemmel nézem a világot, és a gyerekeimet is tudatosságra nevelem. Sokkal kevesebbet szorongok, kevésbé vagyok maximalista, elfogadóbb lettem magammal szemben.”

Dr. Kenessey Andrea

Andrea is úgy látja, hogy még mindig többen vannak, akik nem élnek vagy élnének a lehetőséggel, de ha a kezelés fontosságára az onkológusok is felhívnák a betegek figyelmét, sokkal komolyabban vennék, és talán könnyebben belátnák, hogy hasznos lehet. 

Nekem a sport is sokat segített, a testmozgás stresszoldó hatása, a közben termelődő boldogsághormonok szintén felérnek egy terápiával. És érthető az is, ha kemó közben az emberek nem akarnak ezzel foglalkozni, de néhány hónap múlva újra rá lehet kérdezni, hátha változott a hozzáállás. És az onkológusokat sem hibáztathatjuk, ha nem veszik észre, hogy egy beteg lelkileg rossz állapotba kerül. Igazából a civil szervezetek pont az egészségügyi rendszer hiátusainak lefedésén dolgoznak. Az alapítványnál és az egyesületben is sokaknak segítünk például online orvosi tanácsadással. Különösen a betegség elején fontos, hogy kapaszkodót kapjanak a nők a teljes kilátástalanságban.”

Az elutasítás egyik oka: a pszichoterápiában folyamatosan dolgozni kell

Ma már egyértelmű, hogy a pszichoterápia hozzájárul a gyógyuláshoz, és leggyakrabban az életminőség javulásán keresztül: csökken a szorongás, a depresszió, nő az élet szeretete, erősödnek a családi kapcsolatok, könnyebbé válik a veszteség elfogadása. A beteg kitartóbban küzd, ritkábban lép ki a kezelésből, és orvosával való kommunikációja, kapcsolata is jobb lesz. Ugyanakkor tény: a pszichoterápia nem könnyű feladat a páciens számára.

– hangsúlyozza a szakember. – Belátásokra, fájdalmas felismerésekre kényszerülünk, ami az adott pillanatban nagyon nehéz, hosszú távon azonban feltétlenül előre visz. A legtöbb ember azért boldogtalan, mert a megfelelő időben nem tudott meghozni egy vagy több megfelelő döntést. Ezeknek a hosszú távon viselt, alávetett helyzetben tűrt stresszhatásoknak a következménye számos olyan biológiai változás a szervezetünkben, ami azt eredményezheti, hogy egy betegség könnyebben jelenik meg, vagy nehezebben gyógyul.” A szakember szerint az emberek leginkább a személyes tapasztalataiknak hisznek, az információterjesztés önmagában kevés. Ha nagy tömegek pszichológiai szűrése valósul meg az onkológiákon, és a betegek egyszerű, érthető, kézzelfogható segítséget kapnak a pszichológustól, talán majd nem gondolnak rá előítélettel.

Nyitókép: Jelenet a Decoding Annie Parker című filmből. (Fotó: imdb)