nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Váratlanul tették ki a Csörögi Tanodába járó gyerekeket a művelődési házból

Váratlanul tették ki a Csörögi Tanodába járó gyerekeket a művelődési házból

A Csörögi Tanoda a helyi művelődési házban működhetett egészen addig, míg új polgármestere nem lett a településnek. Az új vezetés nem nézte jó szemmel, hogy a nehéz körülmények között élő gyerekekkel foglalkozó tanodának a művház ad helyet, és egyik napról a másikra kitették őket onnan. Végül olyan épületbe költöztek, aminek a bővítéséhez segítségre van szükségük. Kalina Yvette, a Csörögi Tanoda szakmai vezetője mesélt a helyzetről.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Milyen épületben voltatok, és miért kellett elhagyni?

A 2010-es évek elején egy közösségépítő programot hoztunk Csörögre. A községben már akkor is jelenlévő drog problémáját jártuk körül, és a tanoda ötlete először mint drogprevenciós lehetőség vetődött fel. Ehhez biztosított helyet a polgármester és a képviselőtestület a település művelődési házában.

roma tanoda segítség

A Csörögi Tanoda diákjai – Kép forrása: Csörögi Tanoda Facebook

A következő választásokon azonban nem választották újra a polgármestert és az alpolgármestert. Az új vezetés pedig nem szívesen vette, hogy ott vagyunk a művelődési ház könyvtártermében, így egyik pillanatról a másikra kitettek bennünket. Rendteremtésre hivatkoztak. Egy biztos, nem érezték úgy, hogy olyan tevékenységet végzünk, ami a település számára is hasznos. Remélem, ez mára már megváltozott… A polgármester asszonnyal egyébként azóta rendeződött a kapcsolat, ami örömteli, hiszen a gyerekek, családok érdekében fontos, hogy tudjunk együttműködni.

Hogyan lett új épület végül a tanoda működéséhez?

Öröm volt az ürömben, hogy egy roma család átmenetileg befogadott minket. Ebből a családból több gyerek is járt a foglalkozásainkra. Ez nemcsak a túlélés lehetőségét adta meg, hanem hitet is adott, hogy van értelme az erőfeszítéseinknek. Mi nem iskola vagyunk, hanem tanoda. Ez azt jelenti, hogy iskola után, önkéntes alapon járnak hozzánk a gyerekek. Tanulási készségeket fejlesztő foglalkozásokon, szabadidős tevékenységeken vesznek részt. Alapvető célunk a hátránykompenzáció és az esélyteremtés, hiszen ezek a gyerekek a családi háttér nehézségei és a többségi társadalom előítéletessége miatt jelentős hátránnyal indulnak.

Szabó Niki tanár a Tanoda egyik diákjával – Forrás: Csörögi Tanoda Facebook

A Badur Alapítvánnyal már előtte is volt kapcsolatunk, egy kertprogramot támogattak, aminek a célja a konyhakerti munkák megszerettetése volt a roma gyerekekkel és szülőkkel. A művelődési házból való eltávolításunk idején folyamatosan találkoztunk az alapítvány képviselőivel, mert éppen egy sajtműhely létrehozásán dolgoztunk közösen. A kialakult krízishelyzetben így meg tudtuk keresni őket, a segítségüket tudtuk kérni. A sajtprojekt helyett a ház megvétele valósult meg. Ez fontosabb volt, hiszen itt a létünkről volt szó.

Milyen állapotban van a ház? Hogy viselték a gyerekek a helyszínváltást?

A ház, amiben 2015 óta vagyunk, egy 70 négyzetméter alapterületű családi ház, ami alkalmasabb foglalkozások tartására, mint a művelődési házban lévő két helyiség volt. A gyerekek összehasonlíthatatlanul jobban szeretik, a sajátjuknak érzik. Az is előny, hogy a cigánysoron van, hiszen közelebb vagyunk a családokhoz, jobban belelátunk az életükbe.

Ma már sokkal többen járnak hozzánk, mint annak idején. Egy foglalkozáson harmincan, negyvenen is vagyunk. A gyerekek életkora különböző: elsőstől kilencedikesig mindenki megtalálható. Csak hát az a baj, hogy öt csoport zsúfolódik össze két szobában. Az ünnepeinken, így például karácsonykor, amikor a szülők is jelen vannak, elviselhetetlenül nagy a tömeg.

Lukács Laura pszichológia szakos hallgató, 2014. januárja óta a Tanoda önkéntese – Kép forrása: Csörögi Tanoda Facebook

Mi lenne a tényleges segítség?

A három év alatt összegyűlt SZJA 1%-ból és a Badur Alapítvány, valamint a Consulthink Solutions Kft., és más magánszemélyek adományai segítségével nekiláttunk a tetőtér beépítésének. Az Adjukössze oldalon is sikeres gyűjtést folytatunk, de mivel ez az első online gyűjtésünk, így az oldal üzemeltetői azt javasolták, hogy maximum 400 ezer forintos összeget jelöljünk meg célként. Ennél több pénz gyűlt össze, amit ezúton is köszönünk. Jelenleg 559 ezernél tartunk, de még 400 ezer forint hiányzik a tetőtér beépítéséhez valójában szükséges teljes összegből. De nem feltétlenül pénz formájában lehet minket támogatni, hanem akár úgy is, hogy valaki segít kifesteni, berendezni a tetőteret – minden segítséget előre is köszönünk!

Ha segíteni szeretnél, látogass el az Adjukössze oldalra vagy keresd a Csörögi Tanodát!

Az NLCafé keresi az Év Női Startupperét!
3 erős nő, 3 szuper ötlet, 3 vállalkozás Téged ki inspirál a legjobban?

SZAVAZOK!

Megosztás Facebookon