nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„Tartom még az emberségemet” – Hajléktalan emberek és civil segítők az életvitelszerű közterületi tartózkodást kriminalizáló törvényről

„Tartom még az emberségemet” – Hajléktalan emberek és civil segítők az életvitelszerű közterületi tartózkodást kriminalizáló törvényről

Egy új jogszabály miatt hétfőtől szabálysértésnek számít a „közterületen való életvitelszerű tartózkodás”. A jogvédők szerint a hatóságok arra készülnek, hogy kisöpörjék a hajléktalan embereket a nagyvárosok belső kerületeiből – pedig megfelelő szociális ellátórendszer és olcsó bérlakások híján a többségüknek nincs hova mennie.
Dávid Imre
Dávid Imre
f Ajánlom

A Klauzál téren nagy a sürgés-forgás, a Heti Betevő önkéntesei javában készülnek a vasárnapi ételosztásra. A civilek évek óta minden héten kitelepülnek a hetedik kerületi térre, hogy jó minőségű meleg ételt adjanak a rászorulóknak. Manapság nem nehéz a létezés szélére sodródni Magyarországon; vendégeik között nagycsaládosok, nyugdíjasok, munkanélküliek is vannak, olyan emberek, akiknek napról napra dönteniük kell, hogy lakbérre, rezsire vagy élelmiszerre költik-e kevéske pénzüket. De a többségük mégis utcán vagy átmeneti szállón élő, hajléktalan ember. Az ő életüket fogja még jobban megnehezíteni az a közelmúltban elfogadott jogszabály, amely szabálysértéssé nyilvánította és az eddigieknél is súlyosabban szankcionálja az „életvitelszerű közterületi tartózkodást” – vagyis a hajléktalanságot.

Fotó: Bognár Péter

„Mit gondolok erről a törvényről? Azt se tudom, hova megyek. Az utcán élek, hát igen, már jó pár éve. Nézzen rám, nem látszik, ugye? Soha nem hitték el, nem is fogják, tartom még az emberségemet – kezdi a kedves, középkorú asszony, aki egyedül ül egy padon, és türelmesen várja, hogy elkezdődjön az osztás. – Pedig higgye el, nem könnyű dolog ez az utcaélet, én egy kutyát sem tennék ki ide. Csak hát egyedül vagyok már tizenöt éve, elveszítettem mindent, a családot, mindent. Szégyellnek – mondja, és elfordul, mert elfutja a szemét a könny. – A szállóra nem akarok bemenni, mert ott mindenféle ember megfordul, ez van, mindenki másmilyen, még a kisujjunk sem egyforma, nem igaz?”

A hölgy azt mondja, azzal önmagában még nem lenne baj, ha szállókra vinnék az embereket, de nincsenek megfelelő, tiszta és biztonságos szállók. „Ezzel nem segítenek. Begyűjtik a hajléktalanokat, aztán hova viszik őket? Rakásra teszik őket, mint a heringeket, mutatták a tévében, láttam. Mint a heringek, úgy vannak.”

„Sem megelőzési, sem képzési, sem lakhatáshoz juttatási programokat nem indítanak”

A hajléktalanság betiltására irányuló törekvések nem új keletűek. A kormány először 2011-ben nyilvánította szabálysértésnek az „életvitelszerű közterületi tartózkodást”, de az Alkotmánybíróság 2012-ben megsemmisítette és alkotmányellenesnek minősítette a szabálysértési törvény vonatkozó módosítását. Másodjára a Fővárosi Önkormányzat futott neki a feladatnak: a városháza rendeletben mondta ki, hogy az utcán élni jogellenes, ezt a Kúria kaszálta el 2014-ben. Legutóbb Kaposvár próbálkozott egy „kreatív” hajléktalanellenes rendelet bevezetésével – ők azokat büntetették volna, akik közterületen tartják az ingóságaikat –, de 2016-ban a Kúria ezt is megsemmisítette. Idén aztán az alaptörvényt is megváltoztatták, csak hogy végre valóban szabálysértéssé nyilváníthassák a hajléktalanságot.

Fotó: Neményi Márton

„Érdekes, hogy a közvélemény csak most figyelt fel igazán a hajléktalanság kriminalizálására, pedig 2013 óta nagyjából hatszáz eljárás indult életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt – mondja Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié (AVM) csoport egyik alapítója. – Sajnos Magyarországon nagyon könnyű megbélyegezni azokat, akik nehéz helyzetben vannak, és nem rendelkeznek valódi érdekérvényesítő képességgel. A kormány permanens háborút visel az utcán élő emberek ellen, pedig ha komolyan vették és megvalósították volna azokat a hajléktalanügyi stratégiákat, amiket az elmúlt években készítettek a szakemberek, sokat javíthattak volna a helyzeten. De ez fel sem merül, sem megelőzési, sem lakhatáshoz juttatási programokat nem indítanak.”

Udvarhelyi szerint nem igaz, hogy a hajléktalan embereket ne lehetne kivezetni abból a kilátástalannak tűnő helyzetből, amelyben élnek. „A felmérésekből kiderül, hogy a hajléktalan emberek jó kétharmada képes lenne arra, hogy munkába álljon és fenntartson egy lakást – már ha meglennének az ehhez szükséges feltételek. Ha lennének megfizethető árú lakások, normális keresetek, megfelelő szociális segítség, sokuk igenis ki tudna kerülni ebből a helyzetből – mondja. – De ezek híján nem sok reményük marad: ha kikerülnek egy szállóról, legfeljebb egy másik szállóra mehetnek.”

Fotó: Neményi Márton

Az AVM társalapítója szerint különösen visszás, hogy míg a tehetősebb középréteg lakhatásának támogatására jut pénz, a rászorulókat nem támogatják. „A csokkal, a különféle támogatott lakáshitelekkel és az adókedvezményekkel azoknak segítenek, akik saját erejükből is meg tudnák teremteni maguknak a megfelelő lakhatást – miközben azokkal, akik valóban segítségre szorulnak, nem foglalkoznak – érvel. – Pedig egy szociális bérlakásprogram elindításával vagy a lakható, de kihasználatlanul álló önkormányzati lakások bérbeadásával sokat tehetnének.”

Udvarhelyi Tessza szerint tévhit, hogy az önkormányzati lakások többsége teljesen lerobbant állapotban van. „Nemrég egy közérdekű adatigénylés keretében az összes budapesti kerületet megkérdeztük, hogy hány üres lakásuk van, és ezek milyen állapotban vannak. Mint kiderült, legalább a húsz százalékukba azonnal be lehetne költözni – magyarázza. – Sajnos ahelyett, hogy hasznosítanák, inkább azon vannak, hogy eladják őket, és mihamarabb megszabaduljanak tőlük. Igaz, jó példák is akadnak azért, az utóbbi időben több kerületben is született döntés arról, hogy szociális bérlakásokat építsenek.”

Fotó: Neményi Márton

Az AVM és testvérszervezetei mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkészítsék az embereket az új jogszabály várható hatásaira és következményeire. „Az Utcajogász Egyesület részletes jogi tájékoztatókat készített, amelyeket igyekszünk a lehető legszélesebb körben terjeszteni. Jogi képviseletet is nyújtanak – ez már csak azért is fontos, mert csak úgy harcolhatunk eredményesen ez ellen a törvény ellen, ha a bíróság előtt is képviseljük azokat, akiket jogsérelem ér. Miután kiderült, hogy a város környéki erdőkben, kunyhókban lakó emberek lakhatása is veszélybe került, riadóláncot kezdtünk szervezni, hogy megvédhessük őket.”

„Három napot adok ennek az egésznek”

Az utcán élő emberek egyelőre nemigen tudják, milyen hatással lesz az életükre az október 15-én életbe lépő jogszabály. A rendőrök eddig is megbüntethették őket, igaz, mostantól lényegesen szigorodik a szabályozás: aki nem veti alá magát a rendőri intézkedésnek, azt szabálysértési őrizetbe vehetik, és közmunkával vagy elzárással is büntethetik.

„Már tavaly is volt róla szó, hogy bevezetik, aztán mégsem lett belőle semmi – mondja egy idős, ősz szakállú férfi; ő is az ételosztás kezdetére vár. – Szerintem attól függ, hogy be tudják-e tartatni a törvényt, hogy az önkormányzatok hogyan fognak viszonyulni hozzá. De kevés a férőhely, úgysem tudnak mindenkit bepucolni.”

Fotó: Bognár Péter

Mint mondja, ő már tizenöt éve hajléktalan, most éppen egy szállón lakik. „Az Aszódin lakom, kint, a kilencedik kerületben, az egy viszonylag jó hely, tiszta. Az Ikaruszban dolgoztam, de aztán jött a leépítés, háromezer-ötszáz embert küldtek el. Nem tudtam fizetni a rezsit, hamar kiraktak a lakásból. Most töltöttem be a hatvanötöt, hát már munkát se kapok.”

Szerinte hiába a nagy felhajtás, nem lesz hosszú életű a törvény. „Én három napot adok ennek az egésznek. Az első három napban kemények lesznek a rendőrök, aztán, meglátja, szépen elcsendesedik a dolog.”

Egyik társa azt sérelmezi, hogy elvehetik és megsemmisíthetik az utcán élő emberek ingóságait. „Nekem már van lakásom, de éltem én is szállón, tudom, milyen a helyzet – mondja. – Állítólag belevették a törvénybe, hogy elkobozhassák a hajléktalanok ruháit, ingóságait. Ez nem egy humánus dolog, miért kell elvenni tőlük azt a keveset, amijük van?”

Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia (BBM) vezetője szerint a legnagyobb probléma az, hogy az érintettek nem jutnak hozzá a megfelelő információkhoz. „Ezért is állítottunk össze az AVM, a Menhely Alapítvány és más civil illetve szakmai szervezetek segítségével egy »Nagyokost«: egy olyan, közérthető módon megfogalmazott tájékoztatót, amelyben az új törvényi rendelkezéseken kívül azt is megtalálják, hogy hol vannak a szállók, melegedők, hol kaphatnak ételt, ruhát vagy jogi segítséget.”

Fotó: Neményi Márton

A Nagyokost egyhetes kampányuk során a BBM önkéntesei viszik el a hajléktalan emberekhez. Sajnos mindenkihez ők sem tudnak eljutni, ezért Havasi azt kéri, hogy aki teheti, nyomtassa ki a PDF-ben letölthető tájékoztatót, és segítsen a terjesztésben. „Nyomtasd ki egy-két példányban otthon vagy a munkahelyeden, és ha látsz az utcán egy hajléktalan embert, nyomd a kezébe pár falat étel és egy-két jó szó kíséretében” – mondja.

A BBM vezetője szerint nemcsak az utcán élők, hanem az átlagpolgárok is nagyon tájékozatlanok. „Sokan azt gondolják, nálunk normális intézményi ellátás van, van elegendő szociális munkás, van elég szálló és melegedő, ahova be tudnak menni az emberek. Csak nagyon kevesen tudják, hogy mi folyik valóban az utcán. Megértem, hiszen nem könnyű szembesülni a hajléktalanság problémájával, ezért a legtöbben inkább nem is foglalkoznak vele. De fontos lenne, ahogy az is, hogy megértsék, milyen fontos, társadalmilag hasznos munkát végeznek a szociális munkások és a miénkhez hasonló civil szervezetek.”

Megosztás Facebookon