Aktuális

Homofób volt, erre kiderült, hogy a saját gyereke is meleg

„Felelősségre vontam az Istent ott, a templomkertben. Hogy tehette meg ezt a gyermekünkkel?” – így mesél egy transz fiú édesanyja azokról a napokról, amikor megtudta, hogy fia, ahogy nem túl jó szóval mondani szokták: más.

Akinek előbújik az LMBTQI közösséghez tartozó gyereke, sokszor úgy érzi, hogy ő az egyetlen, akivel ez történik. A Háttér Társaság most olyan szülőkről készített kisfilmet, akik már tudják, hogy nincsenek egyedül.

Az előbújás ugyanis nem csak a leszbikus, meleg, biszexuális, queer, transznemű vagy interszexuális (LMBTQI) embereket érinti, hanem a szüleiket is. Nekik is meg kell tanulniuk feldolgozni ezt a helyzetet, sőt saját maguknak is elő kell bújniuk egy, az átlagtól eltérő gyerek szülőjeként.

Én még azt hittem, hogy börtönnel büntetik, mint ahogy ez valamikor így is volt” – számol be egy meleg férfi édesanyja. „Ha bujkálnia kell, annak nincs jó vége” – teszi hozzá egy leszbikus lány édesapja. „Aznap felborul a világ, de másnap is fel fog kelni a nap” – erről már egy transz fiú anyja vall. 

(Háttér Társaság)

Felmérések szerint a magyar népesség 5-8 százalékát teszik ki az LMBTQI emberek. Mégis a magyarok 44 százaléka szégyellné, ha meleg vagy leszbikus lenne egy családtagja (Európai Társadalmi Elemzések című reprezentatív kutatása). A Budapest Pride idei felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 36 százaléka ugyan megpróbálná pozitívan fogadni egy családtagja előbújását, de úgy gondolja, romlana a kapcsolatuk egy ilyen bejelentés után. Ami azért is szomorú, mert közel kétszer olyan valószínűséggel voltak öngyilkossági gondolatai azoknak a válaszadóknak, akiknek szülei rosszul vették a dolgot, mint akiknek a szülei támogatók voltak (MTA Szociológiai Kutatóinétezete).

A Háttér Társaság ezért indított külön programot arra, hogy az LMBTQI személyek szüleit támogassa. „Teljesen természetes, hogy a szülő ilyenkor megijed. Félti a gyermekét, nem érti a helyzetet, magát hibáztatja,  vagy tagadásban van. Az sem ritka, hogy maga a szülő is homofób, és így nagyon hosszú út vezet az elfogadáshoz. Ezen az úton szeretnénk segítséget nyújtani a családoknak” – mondta Hauer Szilvia, a Háttér Társaság lelki egészség programvezetője. 

A program keretében hat magyar szülő vállalkozott arra, hogy kisfilmben mondják el, ők hogyan élték meg ezt a folyamatot. Ezzel szeretnék segíteni a többi szülőt. 

Október 11-e a Nemzetközi Coming Out Day, az „Előbújás” napja (ezen a napon tartották ugyanis egykor a Washingtoni Felvonulást a Meleg és Leszbikus Jogokért). A Háttér Társaság filmjét október 25-én lehet megnézni a Bem moziban. A vetítés után a film szereplőit kérdezhetik a jelenlévők.

További szülői történeteket várnak a www.hatter.hu/lmbqiagyerekem honlapon. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top