Aktuális

Indonéziai szökőár: feláldozta magát a hős légiforgalmi irányító a repülőgép utasaiért

A kollégái elmenekültek, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni az irányítótornyot, amíg a gép fel nem szállt.

A vasárnapi hírek szerint már több mint 800 halálos áldozata van az indonéziai Celebesz szigetére lecsapó szökőárnak, és a szám valószínűleg tovább fog emelkedni, mert sokakat még mindig nem találnak. Az elhunytak között van a katasztrófa sújtotta Palu közelében található Mutiara SIS Al-Jufrie repülőtér 21 éves légiforgalmi irányítója, Anthonius Gunawan Agung is, az ő halála azonban nem volt hiábavaló: a hős fiatalember azért áldozta fel magát, hogy egy repülőgép utasai túléljék a természeti csapást.

A hős légiforgalmi irányító – Forrás: Indiatimes

Amikor a cunamit kiváltó 7,5-ös erősségű földrengés megrázta a települést és környékét, Anthonius éppen a Batik Air 6231-es járatának felszállását vezényelte, és bár az irányítótorony alatt is azonnal megnyílt a föld, kollégáival ellentétben ő addig nem tágított, amíg a repülőgép biztonságban a magasba nem emelkedett. Előtte azonban addigra már elzárult a menekülési útvonal, így kénytelen volt az összeomló épület negyedik emeletéről a mélybe vetni magát, a zuhanás következtében pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A hőst lábtöréssel és belső vérzéssel szállították be egy közeli kórházba, ahonnan mentőhelikopterrel vitték volna tovább, de a gép érkezését már nem érte meg.

Az indonéziai légiforgalmi irányítás szóvivője, Yohannes Sirait elmondása szerint Anthoniusnak köszönhetően a 6231-es járat összes utasa túlélte a cunamit. A hőst „példátlan elkötelezettségéért” posztumusz előléptették, hétvégi temetésén koporsóját bajtársai vitték végső nyughelyéhez.

(via Express)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top