Aktuális

Már 800-nál is több halott van az indonéziai szökőár után

Csaknem megduplázódott a Celebeszt megrázó földrengésben és szökőárban meghaltak száma a korábbi hírekhez képest.

Strandfesztivált tartottak Paluban, az indonéz Celebeszen található településen, amikor rengeni kezdett a föld, majd óránként 800 kilométeres sebességgel és háromméteres hullámokkal megérkezett a cunami.

Forrás: Twitter

Sok ember már nem tudott elmenekülni, így a katasztrófa áldozatainak száma egyre nő. A legfrissebb hírek szerint 832-en vesztették életüket, 540-en súlyosan megsérültek, és még sokakat nem találnak.

A mentőalakulatoknak sikerült egy nőt élve kimenteni az egyik szálloda, a Roa Roa romjai közül. A szálláshely tulajdonosa elmondta, hogy mintegy hatvan ember lehet még a romhalmaz csapdájában. Egy bevásárlóközpontnál emberek százai kutatnak hozzátartozóik után a törmelékek között.

A hatóságok és a nem kormányzati szervezetek egy másik terület, a Palutól északabbra fekvő Donggala halásztelepülés miatt is aggódnak, az ott történtekről ugyanis egyelőre nem érkeztek jelentések a megrongálódott utak és a távközlés rossz állapota miatt. 

További gondot okoz a sérültek ellátása, egyrészt mert a térségben lévő kórházak megrongálódtak, másrészt azért, mert olyan nagy a sérültek száma. Számos beteget a szabad ég alatt ápolnak.

A területet egyébként további 170 rengés érte. Szombaton megnyitották a palui repülőteret, amely több mint 20 órán át zárva tartott. A légikikötő azonban kizárólag segélyszállítmányokat fogad majd – jelentette be a légügyi hatóság szóvivője. Értesülések szerint a reptér irányítótornya is megrongálódott, illetve egy légi irányító meghalt az épületben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top