Aktuális

Itt a világvége: megszületett a próféciát beteljesítő vörös borjú

Hamarosan eljöhet a világvége egy izraeli szervezet szerint, miután 2000 év után újra „tiszta” vörös borjú született az országban. A bibliai prófécia szerint a borjú feláldozása után épülhet fel a Harmadik Templom Jeruzsálemben, ami elhozza a Messiás eljövetelét, azaz a világvégét.

Videón mutatta be a világnak a jeruzsálemi Templom Intézet azt az újszülött vörös borjút, amely szerintük valóra válthat egy bibliai próféciát. A kis vörös üszőt teljes vizsgálatnak vetik alá, hogy tényleg vörös-e az egész állat. Ha „tiszta”, akkor valóra válthatja a próféciát, ami azt jövendöli, hogy egy vörös borjú hozza majd vissza a bibliai értékrendet a világba.

A vörös borjú feláldozása után épülhet meg Jeruzsálemben a Harmadik Templom, ahová a zsidók Messiása visszatér majd, elhozva az utolsó ítéletet. (A zsidók nem tekintik Jézus megváltónak, így ők még mindig várják a Messisást – a szerk.)

A vörös borjút még így is kizárhatják „természetes okból”. Ugyanis a Templom Intézet három éve létrehozta a „Raise a Red Heifer in Israel” programot, aminek célja, hogy külföldről importált fagyasztott vöröstehén-embriókat ültetnek be izraeli tehenekbe, hogy valóra válhasson a jövendölés. Három év próbálkozás után úgy néz ki, most végre megszületett a makulátlanul vörös borjú.

Képünk illisztráció

Breaking Israel News szerint a rabbik tanácsa úgy találta, hogy a tehénke megfelel a próféciai követelményeknek.

A Templom Intézet a Harmadik Templomot a jeruzsálemi templomhegyre szeretné építeni, ahhoz viszont le kellene bontani a dombon álló Sziklamecsetet.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top