nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
A következő 15 évben 60-70 ezer tanár mehet nyugdíjba

A következő 15 évben 60-70 ezer tanár mehet nyugdíjba

Egyelőre nem tudni, hogyan pótolják majd ezt a létszámveszteséget.
NLCafé/MTI
f Ajánlom

A közoktatás jelenlegi helyzetét értékeli egy most nyilvánosságra hozott, 24 oldalas dokumentumban a Nemzeti Pedagóguskar. Ebben felhívják a figyelmet többek között arra, hogy a tanári kar elöregedett, a következő 15 évben pedig 60-70 ezer pedagógus mehet nyugdíjba.

A dokumentum 11 témakörben fogalmaz meg javaslatokat a közoktatással kapcsolatban. Eszerint a magyar oktatás legnagyobb problémája jelenleg a pályaelhagyók magas száma és a tanári kar elöregedése. Ennek lehetséges következménye, hogy az összesen mintegy 160 ezer magyarországi pedagógusból a következő öt évben mintegy 15 ezren, a rákövetkező 5-5 évben pedig 30-30 ezren mehetnek nyugdíjba, tehát 15 év alatt akár 60-70 ezren távozhatnak, ami már a tanárok több mint 40 százaléka.

Horváth Péter, a kar elnöke szerint az első ötéves létszámveszteséget az egyetemekről érkező fiatal tanárokkal még úgy-ahogy lehetne pótolni, ha mind a pályán maradnának, de a pedagógusdiplomát szerzők kevesebb mint fele lesz tartósan tanár. A rákövetkező 10 év létszámproblémáinak megoldása azonban még ennyire sem látszik.

A 2013-as pedagógus-életpályamodell megalkotásakor úgy tűnt, tartós megoldás született, felzárkóznak a tanári fizetések, ám ez a folyamat hamar megszakadt. Európában a pedagógusfizetés a diplomás átlagbér 87 százaléka, Magyarországon még a 70 százaléka sem. Az elmaradás különösen a férfi tanároknál súlyos. A jelenlegi kezdő fizetések nem vonzóak – mutatott rá Horváth a helyzetértékelést ismertető sajtótájékoztatón.

További probléma, hogy a diákok terhelése növekedett, a „poroszos” iskola és a 21. századi kihívások között egyre súlyosabb ellenmondások vannak. A régi vágású, ismeretközpontú iskola elsősorban arra készíti fel a nebulókat, hogy egyedül, a megtanultakat felidézve próbálják megállni a helyüket, holott ma már az élet számos területén, így a munka világában is egyre inkább közös, informatikai lehetőségeket is felhasználó problémamegoldásra van szükség. Az iskoláknak az új kihívásokhoz alkalmazkodva egészséges arányban kell fejleszteni a diákok ehhez szükséges készségeit is.

Fotó: Rosta Tibor, MTI

Az új Nemzeti alaptantervet október végéig véleményezi a kar, elsősorban a helyi igényekhez alkalmazkodó, az iskolák és a pedagógusok önállóságát növelő megoldásokat preferálják.

Iszák Tibor, a kar elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a kisiskolákban a legnagyobb nehézséget a lemorzsolódás okozza. A peremvidékeken, miközben csökken a gyereklétszám, nő a halmozottan hátrányos, speciális nevelési igényű gyerekek száma. Emellett fokozódik a pedagógushiány, ezen azonban javíthat a tankerületek átirányítási rendszere.

Megosztás Facebookon