Aktuális

Mesés vagyon várja a börtönből szabaduló Rezesovát

A szlovák milliárdos vagyona a börtönévei alatt sem csökkent. Ám a felfoghatatlan luxus mellett azzal is szembe kell néznie, hogy sokan nem felejtették el a négy ember halálát okozó tragédiát.

Egyenesen anyja kassai házába megy majd a börtönből ma szabaduló Eva Rezesová. A 41 éves szlovák nőnek egyes becslések szerint több mint 55 milliárd forintnak megfelelő vagyona a börtönbüntetése alatt sem apadt, erről a testvére és az édesanyja gondoskodott – írja a Blikk.

A Rezes család mesés vagyonát az apa, Alexander alapozta meg még a Meciar-kormány idején. Részt vett a kassai vasmű privatizálásában, miniszterként vezette a közlekedési, postaügyi és távközlési tárcát. Halála után vagyona lányára, Evára és fiára, Juliusra szállt.

A Kassán élő család a pénzt ingatlanokba fektette, kastélyokat és szállodákat vettek a világ minden táján. A baleset előtt fényűző életet éltek, partiról partira jártak, szinte hetente cserélték a luxusautóikat.

A baleset után azonban nem mutatkoztak nyilvános eseményeken, igyekeztek láthatatlanná válni. Most pedig azzal kell Evának szembenéznie, hogy a városban élők egy része nem felejtette el, hogy négy ember halt szörnyet az ő hibájából.

Eva Rezesová 2012-ben ittasan okozott négy halálos áldozatot követelő balesetet az M3-as autópályán. Kilenc évre ítélték, most hat év után, jó magaviselete miatt feltételesen szabadulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top