nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Kutyások és nem kutyások: idén is összecsaptak a Balatonon

Kutyások és nem kutyások: idén is összecsaptak a Balatonon

Olyan témáról írok most, amelyhez először is föl kell mutatnom a pedigrémet: kutyás vagyok és balatoni – nem biztos, hogy ezek a legfontosabb identitásaim, de ide most ez kell. Sőt, befogadott kutyám van, méghozzá fajtájánál fogva hátrányos helyzetű – egy szerencsétlen angol buldog, aki nyáron a nyomott orrán át nem kap elég levegőt. Tudom még ezt fokozni: családilag négy ebünk van jelenleg, ha az összes múltbelit beleszámoljuk, akkor legalább kilenc, ha a tágabb család innen-onnan befogadott kutyáit is hozzávesszük, akkor megszámlálhatatlan.
Mihalicz Csilla
Mihalicz Csilla
f Ajánlom

Sok olvasóm elérzékenyülhetett mire ide jutott az olvasásban, úgyhogy most merészkedjünk veszélyes vizekre. Sokszor strandoltam együtt kutyákkal. Ezek a helyzetek arról szóltak, hogy a kutyáknak legyen jó – lehűlnek a forróságban, kihozzák a botot a vízből, hancúroznak, cukik, na! Ez a cukiság az adott pillanatban felülírta azt az erős igényemet, hogy beússzam messzire, utána nyugiban kifeküdjek a partra megszárítkozni, elbóbiskolni, olvasni, akármi. Mert mindezt kutyákkal nem lehet, hisz ők nem úsznak be messzire, nem bóbiskolnak, nem olvasnak. Ellenben szeretnek rohangálni, át a mások törülközőjén is, rárázni a vizes bundájukat bárkire, aki arra jár. Tehát tekintettel kell lennem arra, hogy sokan nem a vizesbunda-permetért járnak strandra, sőt ne adj’ isten félnek a kutyám alapból marcona pofájától (bármily jámbor is amúgy), így nem fekhetek nyugiban.

Anno, még a boldog békeidőkben úgy volt, hogy lementünk a strandra fürdeni, oda, ahová azok a fonyódiak és ős-nyaralók jártak mindig is, akiknek fontosabb volt, hogy elkerüljék a tömeget és a sekély vízben való távolsági sétát, mint az, hogy a gyorsan mélyülő víz alatt a kagylós-köves iszapban esetleg megvágják a lábukat. A vízirendőrség mellé. Általában akkor indultunk, amikor már élvezhető volt az ereje teljén túli, lefelé hanyatló nap forrósága. Aztán hazamentünk, és miután a strandolók többsége is elballagott, visszamentünk a kutyákkal, hogy nekik is legyen jó.

A kutyás strandokat pár éve arra találták ki a Balaton körül, hogy a gazdinak, meg a kutyának egyszerre legyen jó. Nagyszerű ötlet volt! Szolgáltatásokat pakoltak köré – kerítést, kutyagumi-zacskókat és -gyűjtőládákat, mobilvécéket, napi takarítást –, és ezért belépőjegyet szedtek. Nem extrát, csak annyit, mint bármelyik fizetős balatoni strandon. A vállalkozók is felfedezték a piaci lehetőséget: van már sör, lángos, sup-kölcsönző. No, hát nem kellett több két évnél, hogy az „élelmesek” rájöjjenek, hogyan lehet mindezt úgy élvezni, hogy nem fizetünk érte. Idén nyáron egy csapásra kutyás szabad strand lett az ős-fonyódiak fürdőhelyének keskeny partmenti sávjából, a füves terület kétharmadából pedig parkoló – méghozzá díjmentes (vajon miért?!). Hétvégeken már csaknem a vízpartig gurultak, akiknek volt képük hozzá, közel a vízi rendőrség kerítéséhez. Az autó nyitott ajtajából dőlt a bulizene, leterítették a plédet, fölfújták a matracot, a kutyi közben boldogan jelölgetett, amit a „kutyás” strandolók derűs elnézéssel, a „nemkutyások” pedig visszafojtott hörgéssel vettek tudomásul. A zsúfoltabb hétvégeken már folyton kiújuló összecsapásokkal állóháború alakult ki a kutyás „betolakodók” és a nemkutyás „honvédők” között, a közélet egyéb szféráiban megszokott szekértábor-alapú kirekesztősdi jegyében. Aki szóvá tette, hogy ez nem a kutyás strand, az ötven méterrel arrébb van és fizetős, valamint hozzátette, hogy ő nem szeretne kutyahúgyos, kutyagumi-maradványos fűben strandolni, és kösz, de nem kér a bundapermetből sem, sőt attól is ideges lesz, ha a feje fölött hajigálják a kutyafuttató labdát, az nyomban „nemkutyás” és „ellenség” lett. Az utolsó hétvégén odáig fajult a helyzet, hogy a kutyások elküldték az egyik „ős-fonyódi” családot, mondván, ez itt kutyás strand, rossz helyre tévedtek.

Volt tehát egy partszakasz, ahol – amióta a világ világ – békés egymás élésben kerülgették egymást kutyások, fürdőzők és horgászok, és lett a helyében gyűlölködés és háború. Hogyan lehetséges ez?

Nyugisan (Profimedia)

Ecce homo – mondaná egyik sztoikus barátom. Amúgy igaza van, de az emberi társadalom fejlődése – ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről – arról szól, hogy megpróbálkozunk a békés egymás mellett éléssel, és ennek érdekében szabályokat állítunk fel. Ezeket a szabályokat mindig megpróbáljuk áthágni (ecce homo), ám olyankor megszívjuk. Nem azért kell elnyerniük méltó büntetésüket az áthágóknak, hogy a világ igazságosabb legyen, (sosem lesz), hanem azért, hogy ne térjen vissza „az erősebb kutya b…” világ – hogy stílszerű legyek. Az, ahol, ha lepofozok, nekem van igazam, ha lepofoznak, így jártam. Alapvetően senki nem szeretne ilyen világban élni, hiszen mindenkinél van egy erősebb kutya (a legerősebbet bűnözőnek hívjuk), emiatt szeretünk ragaszkodni a jogállam vívmányaihoz. Már ahol vannak ilyenek.

Akkor vagyunk bajban, amikor a káosszal találjuk szembe magunkat – mint az ős-fonyódiak az ő szokásjog alapján használt strandjukon. Egy augusztusi vasárnapon civil kurázsim maradékát összeszedve megfenyegettem a legarcátlanabb „gazdit”, miután a kutyája rám rázta a „szőri-mőrit”, majd átsétált a plédemen, hogy bepanaszolom a tíz méterre levő rendőrségen, ha nem vonul át mindkét ebbel együtt a kutyák számára kijelölt strandra. Fölényes mosollyal megvonta a vállát, és letegezett, amitől tolulni kezdett az agyamba a vér, és elindultam följelenteni. (Ezelőtti életemben egyszer tettem ilyet, amikor valaki egy teljes napon keresztül égetett veszélyes hulladékot, tőlem pár utcányira.)

A rendőr arcán láttam, tudja, miért jöttem (nem én lehettem az első). Mondta is rutinból, hogy bocsi, rossz helyen járok, nekik semmi közük… – önkormányzat, közterületfelügyelet. Mondom, honnan kerítsem elő őket vasárnap? Hát – nézett együtt érzőn – szerinte ne menjek sehová. Ez nem kijelölt fürdőhely, tehát mindenki azt csinál, amit akar. Sajnálja. És miközben becsukta az ajtót, valamit mormogott az ország általános állapotáról.

Eszembe jutott, hogy tényleg, hiszen eddig minden évben volt lépcsős lejáró – bár ugyanígy nem volt „kijelölt fürdőhely” ez a partszakasz –, idén viszont nincs. Elvitte a jég télen, gondoltam eddig. De lehet, hogy ez nem véletlen? Eddig sem volt ez kijelölt fürdőhely, de most még „fürdőhely jellegét” is elvesztette. Amihez azért – tekintettel a sok napon sülő illetve vízben mártózó test látványára – erős képzelőerő kell. Visszakullogok a plédemhez, és hogy valami győzelmi táncfélét azért bemutassak, odaszóltam a kétkutyásnak, hogy a többit majd beszélje meg a közterület-felügyelőkkel. Neki a szeme sem rebbent, az én aurám viszont egyszeriben mérgezett nyílhegyekkel telt meg, álltak a levegőben, nekem szegeződve. „Téged itt páran elátkoztak” – jegyezte meg a húgom, aki csak akkor jött ki a vízből, de már mindent tudott.

Mivel az én strandolásomnak aznapra lőttek, nem volt maradásom. Vereséget szenvedtem, el kellett ismernem. Dohogtam magamban kicsit, hátha jobb lesz, ha a magam igazát mantrázom: „Hát ilyen, amikor nincsenek szabályok, nincsenek hatáskörök, nem kérhető számon senkin semmi. Az erősebb kutya… Legközelebb, esküszöm, leszerelem a rendőrség kerítésén kint felejtett áthúzottkutya-táblát. Kiteszek helyette egy áthúzott embert. Az legalább igaz lesz! Megtehetek mindent, hiszen nekem is bármit szabad. Kutyás vagyok, balatoni, ráadásul ember… Áthúzhatom magam, nem! Nahát!”

Most az utolsó két hétvégén az idei nyár forró napjainak lassan leáldozik. Legközelebb kilenc hónap múlva lehet ütközet. Van egy gyerekkihordásnyi idő rendet tenni vagy hátradőlve nézni, hogy a szekértáborok jövőre is egymás torkának essenek. Rendet tenni annyit jelent, hogy esetleges érdeksérelmeket kell felvállalni, cserébe megszűnik az a helyzet, amelyben senkinek sem jó. Mert ugye rossz túlzsúfolt strandon kutyahúgyban kuporogni, parkolóhelyért nyomulni, araszoló autók közt botorkálni a porban, kutyaügyi csatározásokkal keseríteni a nyaralást pro és kontra.

Nehéz kimondani, hogy „Fonyódiak, eddig volt szokásjogon alapuló szabad strandotok, de mostantól nem lesz, mert a kutyások többen vannak, kell a hely nekik. Élvezzétek a Balatonotokat szeptembertől júliusig, vagy menjetek a zsúfolt községi strandra, amely egyébként nektek díjmentes.” Ez egy mondás.

Az is egy mondás, hogy „kutyások, fizessetek a kutyás strandolásért és a parkolásért, ha a placc megtelt, akkor pedig keressetek másik partot!”

És a semmitsemmondás, a kinemjelölés és a sunyulás is egy könnyen dekódolható üzenet.

A magam részéről érdeklődéssel várom, mi születik ebből kilenc hónap múlva.

Megosztás Facebookon