Aktuális

Gázpalackokkal megpakolt autóval hajtott egy holland városháza épületébe egy férfi

Gázpalackokkal megrakott autóval hajtott bele egy férfi a városháza épületébe a kelet-hollandiai Lingewaard településen szerda hajnalban, a feltételezett tettes a helyszínen életét vesztette.

A De Gelderlander című lap tudósítása szerint az ütközésben felrobbant az autóban lévő két gázpalack egyike, és kigyulladt a jármű. A közelben megtalálták egy férfi holttestét, ami a hatóságok szerint azt mutatja, hogy az elkövető megpróbált elmenekülni.

Thinkstock

A sofőrt leszámítva senki nem sérült meg az Amszterdamtól körülbelül 100 kilométerre délkeletre fekvő településen történt incidensben. Az épületben ugyanakkor komoly károk keletkeztek.

A helyi rendőrség vizsgálatot indított a történtek felderítésére, és arról számolt be, hogy „erős a gyanújuk” a tettes kilétét illetően, egyelőre azonban nem közöltek nevet vagy egyéb részleteket. Hangsúlyozták: nem mutat rá semmilyen jel, hogy terrorcselekményről lenne szó.

Marianne Schuurmans polgármester megdöbbenésének adott hangot az esettel kapcsolatban.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top