Aktuális

Félholtra vertek egy rabot a pálhalmai börtönben

A 47 éves férfi a fejére kapott egy hatalmas ütést. Állítólag a karbantartó műhelyben veszett össze egy másik rabbal, hogy melyikőjük végezzen el egy munkát.

A pálhalmai börtönben úgy megvert a rabtársa egy férfit, hogy az áldozatot jelenleg is mesterséges kómában tartják az orvosok. A 47 éves T. Zsolt zsarolás miatt került a rácsok mögé. Négy évet kapott, de abban reménykedett, hogy jó magaviselet mellett kicsit több mint két és fél év után szabadulhat.

Ezért nagyon ügyelt arra, hogy semmilyen fegyelemsértést ne kövessen el. Élettársa, Krisztina azt mondta a Blikknek, párja igazi ezermester, ezért minden munkára jelentkezett, amire csak lehetett.

Zsolt azonban most magatehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon. Krisztina elmondása szerint egy agresszív rabtársa megtámadta, és akkora ütést mért a fejére, hogy azonnal meg kellett műteni.

Eltört a koponyacsontja, agyi ödéma alakult ki nála, és valószínűleg olyan idegpályák is sérültek, amelyek maradandó károsodást is okozhatnak. Az orvosok egy ideig mesterséges kómában tartják a férfit. Hétfőn ébresztették volna fel, de belázasodott, ezért ezt elhalasztották.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult. Úgy tudni, a két rab azon veszett össze, hogy melyikük végezzen el egy munkát a börtön karbantartó műhelyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top