Aktuális

Dinnyével és kövekkel dobálták az autókat a fiatalok az M3-ason

Különböző tárgyakat dobálták az autókra azok a fiatalok, akiket tetten ért a rendőrség az M3-as autópálya felüljáróján. Ők sem tudják, miért tették, de nagyon megbánták.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Mátészalkai Rendőrkapitányság a 18 éves K. J. és a nála egy évvel idősebb K. B. vajai lakosok ellen.

A két fiatalt a rendőrök tetten érték, miközben az M3-as autópálya Kántorjánosi és Vaja között található felüljárójáról ismeretlen tárgyat dobtak le pályán haladó egyik gépkocsira 2018. augusztus 10-én 0 óra 5 perckor.

Dinnyével és kövekkel dobálták a kocsikat a fiatalok a felüljáróról – forrás: police.hu

A rendőrök elfogták a dobálókat, akik kihallgatásuk alatt beismerték, hogy nem ez volt az első kocsidobálásuk. Bevallották, hogy pár nappal korábban is dobáltak már dolgokat az autópályán közlekedőkre: volt, hogy egy feldarabolt dinnyét hoztak magukkal, míg máskor pedig kavicsokkal érkeztek a felüljáróra.

A rendőrségi tájékoztatóból kiderül, hogy az eltalált autók szélvédője sok esetben berepedt a nekicsapódó tárgyaktól. A fiatalok tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de elmondásuk szerint már nagyon megbánták.        

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top