Aktuális

Szombaton kerüld el az M0-t, három sávból csak egy lesz járható

Aki teheti, kerülje el az M0 autóút déli szektorát, ahol szinte lépésben haladnak az autók egész nap. Sok a koccanás, a bámészkodók miatt pedig lassul a még éppen haladó sor.

A megszokottnál is sűrűbb a forgalom az M0 autóút déli szektorában, Diósdtól egészen a Dunaharaszti lehajtóig – írja az Index. A szakaszon soron kívüli hídfelújítási munkák zajlanak, ezért ma a három sávból egyet lezártak, de sok az apróbb koccanás, a bámészkodók pedig feltartják a haladó sort.

Péntek délután négy óráig közel 10 kisebb-nagyobb koccanásos, utoléréses baleset volt a szakaszon, a Google Maps forgalmi adatai szerint jelenleg három baleset miatt torlódik a forgalom.

Szombaton még nagyobb lesz a szívás, ugyanis akkor a három sávból csak egy lesz járható. A közútkezelő tájékoztatása szerint a belső két sávon a tervek szerint 2018. augusztus 11-én, szombaton 10 és 16 óra között végzik majd a soron kívüli javítási munkákat. Ez idő alatt a 3 sáv helyett 1 sávon haladhat majd a forgalom. Tekintettel az autóút forgalmára, az ideiglenes korlátozás idején jelentős torlódás várható, így aki teheti, kerülje majd el ezt a szakaszt – írják.

Meglepő módon az M7 a Balaton felé péntek este még egész jól járható, ellenben befelé az Egérúttól egészen a BAH csomópontig tart az araszolás.

Címlapkép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top