Aktuális

Űrhadsereget hoz létre az USA

„Űrhaderő, előre” – írta Trump a Twitteren.

Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét

– hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök.

Pence beszédében vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderőprogramot. Az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek tevékenységére hivatkozva kijelentette, hogy „az Egyesült Államok ezen a téren növekvő fenyegetettséggel néz szembe”, majd hozzátette:

Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése.

Az amerikai alelnök szerint az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli, és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség. Pence ezen felül bejelentette, hogy a Pentagonon belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot hoznak létre, a haderőnemet pedig természetszerűleg új főparancsnokság irányítja majd. Az új helyettes államtitkár Pence szerint nem katona, hanem civil lesz, és már a kezdetektől felügyeli a haderőnem kiépítését. 

Fotó: CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Donald Trump elnök június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását. Elnöki utasítást írt alá erről, amelyben így fogalmazott: a Pentagonnak „azonnali hatállyal meg kell indítania a világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot”. Trump szerint

nem elégséges a puszta amerikai jelenlét a világűrben, hanem amerikai dominanciára van szükség.

Pence beszéde után Donald Trump Twitter-bejegyzést tett közzé „Űrhaderő, előre!” szavakkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top