Aktuális

Éves jövedelmük felét vinné az áramszolgáltató

Tavaly még túlfizetésben voltak, az idei áramszámlájuk azonban 340 ezer forintos tartozást mutatott.

A sírás fojtogatta azt a murarátkai nőt, aki élettársával lakott házában egy 340 ezer forintos villanyszámlát kapott az áramszolgáltatótól – derült ki az RTL Klub híradójából. A pár állítja, tavaly még túlfizetésben voltak, idén pedig annak ellenére kapták ezt a hatalmas számlát, hogy nem változtak a fogyasztási szokásaik.

Az E.ON szerint nem a mérőóra rossz, a biztonság kedvéért kétszer is elvégezték a leolvasást és az óra felülvizsgálatát. Az áramszolgáltató részletfizetést engedélyezett a leszázalékolt nőnek és közmunkán lévő párjának, akiknek így egy éven át havi fizetésük felét kellene átutalni a cégnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top