A házasságban a szex kötelesség?

A fiatal feleség minden pénteken siet haza a munkából. Leveszi a ruháját, a melltartóját, a bugyiját, meztelenül a takaró alá bújik, majd várja, hogy férje ráfeküdjön, belé hatoljon, elélvezzen. Az izgalom fokozására a nő tetteti, hogy élvezi a pár perces együttlétet, pont úgy, ahogy minden pénteken teszi, hiszen vallása ezt írja elő, házastársi kötelesség a szex. Ez a jelenet A rabbi lánya című filmből való – és nem tud nem szöget ütni az ember fejébe. Miután minden második barátommal megnézettem a filmet, téma lett a kérdés: mi van, ha a házasságban, párkapcsolatban nincs rendszeres szex? El lehet jutni arra a pontra, be lehet látni, hogy néha kötelezni kell magunkat arra, hogy ágyba bújjunk a társunkkal azért, hogy valahogy egyben tartsuk a kapcsolatot, a házasságot? Ahány ember, annyi válasz, hőfok és történet.

Mitől jó a nőknek a szex, és mitől jó a férfiaknak?

„A férjem kb. hetente kétszer-háromszor igényelné a szexet, ehhez képest én kb. kéthetente egyszer. Ez probléma az utóbbi egy évben, nehezen találok rá megoldást. Sokat dolgozom, fáradt vagyok, gyakran gondterhelt, nehezen indulok be este. Pedig az együttlétek ugyanolyan katartikusak, mint tíz éve, amikor megismerkedtünk. Szerintem a férjem rendszeresen maszturbál, ez bánt is meg nem is, mert persze még mindig jobb, mintha csajozna, ugyanakkor tudom, hogy nem ez az ideális. Negyven fölött kicsit változott, hogy mit értek jó szex alatt, fontosabbak lettek a körülmények, a lassabb tempó, a hangolódás, a csókok. Szerencsére ezzel sincs gond a részéről, és ha már belelendültünk, én is könnyen leszek szenvedélyes. Többször próbáltam a kedvében járni, miatta szeretkezni, de ha érzi rajtam ezt, akkor képes öt perc után abbahagyni, neki így nem az igazi. Azt látom megoldásnak, hogy több időt kell kettesben tölteni, mint jelenleg, kimozdulni, egymásra figyelni, így azonnal kedvem lesz vele ágyba bújni. A nyűgös hétköznapok végén nekem nagyon nehezen megy.” – Orsolya (44)

„Bizonyos szintig bármilyen felvilágosult az ember, néha kötelességnek érzi a szexet a férjével. Ha épp nehéz hete volt, és legszívesebben aludna, a másik viszont nagyon rá van pörögve a szexre. Nem szép dolog, de ilyen esetekben belemegyek a kötelező szexbe. Jó esetben, aztán úgy alakul, hogy evés közben jön meg az étvágy, és fel tudok pörögni én is, miután már elkezdjük. De olykor megesik, hogy nem. Azt fontosnak tartom, hogy úgy, hogy nagyon nagy ellenérzéseim vannak az aznapi szexhez, úgy soha nem mentem bele. Akkor inkább megmondtam őszintén, hogy fáradt vagyok. Volt olyan is, hogy újdonságra tudott rávenni, amit én elsőre nem akartam. Észrevettem azonban, hogy például a hotel szaunájában szexelni csak félelemből nem akartam és valójában amikor rábeszélt, izgalmas, új érzés volt.
Rájöttem, hogy néha bele kell menni olyan új dolgokba is, amiket elsőre akár zsigerből elutasítok, mert kiderülhet, hogy én is nagyon élveztem. A férjem elég érzékeny típus, veszi a hullámaimat, és sosem éreztem azt 14 év alatt, hogy valamit úgy erőszakolt volna rám, hogy teljesen ellenemre volt.” – Anett (39)

„Én tudom, hogy ez milyen, nekem volt két olyan évem, amikor annyira stresszes voltam, hogy a szex abszolút nem fért bele. Elúszott a lakásom, eladósodtam, idegileg teljesen kikészültem, felszedtem 20 kilót, utáltam magam. Erre a kilencéves párkapcsolatom is ráment. Igaz, csak azután, hogy kimásztam a szarból. Tamással soha nem beszéltük meg, hogy miért nincs szex, talán ő sem kívánta már, talán tőlem várta az első lépést, talán megoldotta mással, nem tudom, de akkor nem tudtam másképp működni. Egyszerűen nem ment, az meg nekem nem fér bele, hogy elfeküdjek, és minden pénteken hagyjam, hogy a pasimnak jó legyen.” – Réka (46)

„Nekem ez főleg akkor okozott problémát, amikor a fogamzásgátló miatt a libidóm gyakran hetekre eltűnt. Ilyenkor előfordult, hogy »kötelességtudatból« rávettem magam az együttlétre, de ez is csak akkor történt meg, ha egy 10-es skálán kb. 4-es szinten volt kedvem a szeretkezéshez, ha csak 1-3 között, akkor nem, mert azt önmagam megerőszakolásának éltem volna meg. Tehát amikor volt azért minimális kedvem, illetve nem zárkóztam el teljesen, belementem, és legtöbbször közben meg is jött a kedvem hozzá. Néha erőltetni kell, túl könnyű azt mondani, hogy nincs kedvem.” – Enikő (38)

„Kötelességből, minden pénteken, mint egy feladatot teljesítendő, nem hiszem, hogy támogatni tudom. Igen, az évekkel a vágy csillapul, nem egyszerre és nem vezényszóra lobban fel, de türelemmel, kényeztetéssel rá lehet vezetni a partnert, hogy ő is akarja az együttlétet, ne csak a kötelességét teljesítse, hiszen úgy nem ér az semmit. Tudom, a zsidó vallás kötelezi a feleket az örömszerzésre, de nem hiszem, hogy ez ebben a formában számomra elfogadható lenne. Szerintem éppen a szex az, ahol maximálisan tiszteletben kellene tartanunk egymás szabadságát.” – Petra (49)

„Nagyon nem ismerős probléma… A kapcsolataimban általában mindig egyformán sokszor akartuk, vagy épp hogy nekem volt nagyobb »étvágyam«. Ha mégis volt rá példa, az többnyire mindig a súlyommal függött össze… Amikor nem érzem jól magam a bőrömben, nem jó az állóképességem, azonnal megsínyli a libidóm is. Ilyenkor szinte szégyellem az étvágycsökkenésemet, és mindenféle kifogásokat keresek. Aztán ha nincs menekülés, én élvezem a legjobban a kezdeti feszengés után. Ilyenkor igyekszem erotikus gondolatokat behívni az agyamba, és »kitágítani az érzékeim« érzékenységét, jobban figyelni egy-egy érintés utáni borzongásra, annak a testemre gyakorolt további hatásaira. Elég egy-két korábbi »kellemes« közös erotikus emlék megjelenítése is, és máris úgy érzem, mintha én is akartam volna az elejétől. Ha nagyon nem akarnám, akkor úgy érzem, a mai eszemmel már egyértelmű nemet mondanék. Pláne házasságban, ahol ma már elképzelhetetlennek tartok olyan fokú őszintétlenséget, hogy akkor is belemenjek egy együttlétbe, hogy valójában kifejezetten nem akarok.” – Zsuzsanna (39)

„Hálásnak kellene lennem, hogy így vagyok összerakva, de én azért szexelek, mert szeretem a szexet. Nekem az olyan, mintha rátennének egy töltőre, és az energia, amit a szeretkezés közben kapok, napokra feltölt. Szóval nekem ez egyáltalán nem a kötelességről, sokkal inkább az önzőségemről szól. Nekem erre szükségem van, lételemem. Nem akarok belegondolni, hogy mi történne, ha a férjem egyszer csak elhidegülne tőlem, de makacsul hiszem, hogy megtalálnánk a megoldást.” – Nikolett (42)