Aktuális

A duplájára, 200 millió forintra emelték Gyárfás Tamás rekordóvadékát

Állítása szerint azonban ezt is ki fogja fizetni.

Kétszeresére, 200 millió forintra emelte másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszék a Fenyő-gyilkosság ügyében gyanúsított Gyárfás Tamás első fokon megállapított óvadékának összegét. A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy első fokon 100 millió forintos óvadékot állapított meg a bíróság – ezt már akkor rekordösszegűként emlegette az MTI közleménye, ezt emelték most a duplájára.

Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés (vagyis a lakhelyelhagyási tilalom) szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára tekintettel az óvadék összege nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a jelenlétét az eljárásban.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősíti. Gyárfás személyi körülményeire és az eljárásban eddig tanúsított magatartására tekintettel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok előírását.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. Gyárfás bevallott vagyona és az általa óvadékként felajánlott összeg alapján tehát úgy döntöttek, hogy az első fokon megállapított óvadék összegét megemelik, egészen pontosan 200 millió forintra.

Testvérlapunk, a 24.hu megkereste Gyárfást is a hír kapcsán. A Magyar Úszó Szövetség egykori vezetője kérdésükre azt válaszolta, ezt az összeget is ki fogja fizetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top