Aktuális

Még mindig hiába keresik a Lehel utcai robbantót

Több mint négy év telt el a merénylet óta, de a nyomozás még mindig ismeretlen tettes ellen folyik. Hiába rögzítettek a helyszínen DNS-mintákat, nincs kiével összehasonlítani.

Továbbra is keresik a rendőrök azt a merénylőt, aki 2014. január 13-án bombát robbantott a CIB Bank Lehel utcai fiókjánál Budapesten. A nyomozás még mindig ismeretlen tettes ellen folyik, és nincs határideje – írja a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, a helyszínelők több száz nyomot rögzítettek, köztük DNS-profil kinyerésére alkalmas biológiai nyomokat. Egyelőre azonban nincs kinek a DNS-ével összehasonlítani a bizonyítékokat.

Négy és fél évvel ezelőtt egy 180-185 centi magas, motorosdzsekit, kezeslábast és bukósisakot viselő ember egy krosszmotoron érkezett a bankfiókhoz. Arrébb küldött egy hajléktalant, majd egy gyújtózsinórral TNT-alapú robbanóanyagot hozott működésbe.

A detonáció beszakította a bankfiók ajtaját, szétszakította az ATM-et, és romba döntötte az iroda belsejét. Pár nappal korábban ugyanez a motoros a Váci úti Raiffeisen Bank utcai portálját is betörte.

A legvalószínűbb indítéknak máig a bankok elleni bosszút tartják. Egy Őrsereg nevű szervezet magára vállalta a robbantást egy újságból kivágott betűkből összerakott levélben. Ebben az állt, hogy a devizahitelesek érdekében vívott harcot akarták támogatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top