nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Kilenc hónapja nincs boncterem a János Kórházban, 20 kilométert utaztatják a halottakat

Kilenc hónapja nincs boncterem a János Kórházban, 20 kilométert utaztatják a halottakat

Tavasz végére sem készült el a Szent János Kórház bonctermének novemberben megkezdett felújítása. Emiatt a húsz kilométerre lévő Nyírő Gyula Kórházba viszik boncolásra a holttesteket.
NLCafé
f Ajánlom

November óta hetente többször 20 kilométert tesznek meg az elhunytakkal Észak-Buda és Angyalföld között – írja a Magyarnarancs.hu. Annak ellenére szállítják így a holttesteket, hogy a kórház vezetésének márciusi tájékoztatása szerint a bonctermek közműfelújítása befejeződött, és a kórház elektromos és légtechnikai berendezéseit kellett már csak lecserélni tavasz óta.

A Szent János Kórház patológiáján három éve a kánikulában sem tudták megoldani a holttestek tárolását, akkor 80 hűtőből 10 elromlott. A bomlás során keletkezett bűz miatt a holttesteket a még működő hűtőkbe helyezték át. 

A napokban a kórház amiatt került be a hírekbe, mert civilek jelentkeztek, hogy ki akarják takarítani a betegek mocskos, elhanyagolt állapotban lévő teraszát, a kórházon belül ugyanis ezt képtelenek megoldani.

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon